Jövő Nemzedékek Országgyűlési Biztosa - Az Országos Erdőfórumon tartott előadást dr. Jánossy László, a JNOI tudományos osztályvezetője, ahol az erdők ügyében érintett ágazatok és szektorok közötti párbeszéd és együttműködés erősítése volt a cél
JNOI Jövő Nemzedékek Országgyűlési Biztosa

JÖVŐ NEMZEDÉKEK ORSZÁGGYŰLÉSI BIZTOSA

Keresés      
 Rendezvények  > 2010

Az Országos Erdőfórumon tartott előadást dr. Jánossy László, a JNOI tudományos osztályvezetője, ahol az erdők ügyében érintett ágazatok és szektorok közötti párbeszéd és együttműködés erősítése volt a cél

A Kerekerdő Alapítvány szervezésében megrendezett Országos Erdőfórum elsődleges célja az erdők ügyével hivatásszerűen, vagy civilként foglalkozó szakemberek, társadalmi csoportok, szektorok és ágazatok közötti párbeszéd elősegítése és a konszenzuskeresés volt. A Norvég Civil Alap által támogatott konferenciát december 2-án és 3-án rendezték Kőszegen, az Írottkő Szállodában.

A konferencia indítékát a közelmúltban történt erdőket érintő jogszabályi és strukturális változások: az új erdőtörvény alkalmazása, a törvénymódosítási törekvések, a közigazgatás és a támogatási rendszerek átszervezése adta.

A kétnapos szakmai eseményen közel százötvenen vettek részt. A rendezvény célja volt olyan társadalmi konszenzus kialakítása, mely lehetővé teszi az erdőkkel kapcsolatban is a fenntartható fejlődés elveinek érvényesülését. A szervezők és az előadók felhívták a figyelmet az erdőkkel kapcsolatos zöld társadalmi elvárások minél erőteljesebb megjelenítésére, s az ennek megfelelő jogi és gazdasági szabályozás kiharcolására. Az esemény fő témái közé tartoztak: a táji környezet, ezen belül az erdők sorsába való beleszólás, az érdekérvényesítés, a társadalmi részvétel gyakorlatának kiépítése, valamint szó esett a részvételi demokrácia helyi, térségi és országos színtereinek kialakításáról, valamint az erdőkkel kapcsolatos civil aktivitás fejlesztéséről.

A konferencián dr. Jánossy László, a JNOI stratégiai osztályának tudományos osztályvezetője beszélt a természet és az erdők globális szintű veszélyeztetettségéről. Az erdők a biológiai sokféleség fontos fenntartói. Mára azonban a világ eredeti erdőborításának közel fele (47%-a) a benne élő számtalan növény- és állatfajjal együtt jórészt örökre eltűnt. Ezeknek a hajdan nagy biodiverzitású területeknek jelentős részén telepítettek ugyan egy-két fafajból álló faültetvényeket, ezek persze nem tudják pótolni az eredeti erdők fajgazdagságát és ökoszisztéma szolgáltatásait. A többi korábban erdővel borított terület pedig szántóvá, legelővé, sőt pl. Venezuelában sivataggá vált. A szakember felhívta a figyelmet arra, hogy az erdők az ökoszisztéma szolgáltatásaik miatt is kiemelkedően fontosak. Az erdős területek nemcsak a mikroklíma, a vízmegtartó képesség, a CO2 megkötés és O2 termelés, a klímaadaptáció, a talajképződés, a természetes élőhely és biodiverzitás megőrzése miatt, hanem az erdőhöz köthető sok ezer féle egyéb termék miatt is (pl. gyógyszer, élelmiszer, takarmány, építőanyag, tűzifa, gyanta, parafa, kaucsuk stb.) nélkülözhetetlen.

Az előadás második részében Jánossy László ismertette dr. Fülöp Sándor, a jövő nemzedékek országgyűlési biztosának az erdők védelmére tett alábbi javaslatait:

  • A biztos javasolja, hogy a természetes, természetszerű és származékerdőket, valamint a védett és Natura 2000-es erdőket kezeljék külön.
  • A fenti erdők erdőtervének elkészítésébe fontos lenne a zöldhatóságot és a civileket is bevonni.
  • A biztos javasolja, hogy állapítsák meg a csak Natura 2000-es erdők elsődleges védelmi rendeltetését.
  • A Natura 2000-es erdők üzemmódját a jelölő fajok, élőhelyek védelme kell, hogy meghatározza.
  • Fontos, hogy a természetes, természetszerű és származékerdőben, a védett és Natura 2000-es erdőben végzendő erdőgazdasági tevékenységet ellenőrizhesse a zöldhatóság.
  • A biztos javasolja, hogy a természetes, természetszerű és származékerdőben, a védett és Natura 2000-es erdőkben ne legyen tarvágás!
  • A védett területen védelmi rendeltetés mellé gazdasági rendeltetés ne legyen adható, valamint maradjanak forgalomképtelenek, és még a korlátozottan forgalomképes kategóriába se kerüljenek bele!
  • Hatósági korlátozásra (környezetvédelmi, vízügyi, erdészeti) kártalanítás ne legyen lehetséges.
  • A biztos fontosnak tartja, hogy a védett és a Natura 2000-es erdőket folyamatos borítottságra állítsák át minél hamarább és javasolja, hogy ezt a végrehajtási rendeletben is írják elő!
  • Legyenek módszertani minták a Nemzeti Parkok erdői és a Pro Silva kezelésű erdők.
  • A biztos kéri, hogy mindenhol érvényesüljenek az erdők ökológiai szolgáltatásai.
  • Fontos szempont, hogy a vízgyűjtőkön a folyamatos borítottság nélkül az EU Víz-Keretirányelvnek sem tudunk eleget tenni.
  • A biztos szerint a nemzeti erdőprogramban 2006-2015-re rendkívül előremutató vállalások/elvek vannak a hazai erdők érdekében. Fontos, a jelentős viták tüzében formálódott új erdőtörvény tartalma megmaradjon, és továbbra is biztonságos jogi keretet jelentsen. Mindenképpen a természetvédelem legyen az első!
  • A hazai Natura 2000-es területek legnagyobb hányada erdő. A biztos javasolja, hogy ezeken a területeken is kerüljön előtérbe a természetkímélő erdőgazdálkodási gyakorlat.
  • Az erdőgazdálkodásra elérhető források fontos pénzügyi ösztönzők, ám fontos, hogy az élőhely helyreállítás, fenntartás és fejlesztés ne mosódjon össze. A Natura 2000-es erdők természeti állapota nem okvetlenül jó, nem ezért jelölték őket. A kedvező védelmi helyzetet (FCS) – az irányelv értelmében is – helyre kell állítani, illetve ha már helyreállt, fenn kell tartani, illetve fejleszteni.

A fenti javaslatokat tartalmazó 2009-ben kiadott biztosi állásfoglalás teljes anyagát itt olvashatják.

Zárásul Jánossy László kiemelte, hogy 2011 az Erdők Nemzetközi Éve lesz, amely remélhetőleg még nyomatékosabban hívja fel a lakosság figyelmét az erdők védelmére.

A Kerekerdő Alapítványról bővebben:

Az elmúlt nyolc évben a Kerekerdő Alapítvány igyekezett összefogni a környezet- és természetvédő civil szervezetek erdőkkel kapcsolatos szakmapolitikai munkáját, melynek egyik legfontosabb terepei a Környezet és Természetvédő Szervezetek Országos Találkozói voltak. Ehhez kapcsolódva több napos erdőfórumok valósultak meg s az OT-k munkájában fontos szerepet töltöttek be az ERDŐ szekciók, melyek az elmúlt nyolc évben állásfoglalásokban összegezték a zöld szervezetek véleményét. A találkozók révén létrejött személyes kapcsolatok együttműködéseket, közös projekteket eredményeztek. Ez a háttér tette lehetővé többek között, hogy a zöld szervezetek egységes, kiérlelt javaslatokkal tudtak előállni, az erdőket érintő jogszabályok véleményezése során.

További információ a Kerekerdő Alapítványról: www.kerekerdo.org




Lablec lablec
1051 BUDAPEST, NÁDOR u. 22. Tel.: 06 (1) 475-7123 Fax: 06 (1) 475-7333                         
Magyar oldal English site