JÖVŐ NEMZEDÉKEK ORSZÁGGYŰLÉSI BIZTOSA
Az állásfoglalás letöltése: [PDF; 133 Kbyte]
Ügyszám: JNO-30-81/2011
A Duna-Eurorégió alapítására irányuló kezdeményezés kivételes alkalmat teremt arra, hogy méltóképpen gondoskodjunk a Dunához kapcsolódó, különösen értékes természeti és kulturális örökség sorsáról. A Jövő Nemzedékek Országgyűlési Biztosának Irodája (továbbiakban: JNO) ezen örökséggel kapcsolatos törvényes kötelezettségének1 tesz eleget, amikor ajánlásait megfogalmazza, és azokkal az Országgyűléshez illetve a kormányhoz fordul az alábbi, a Duna és a Duna-táj jövőjét hosszú időre meghatározó kérdésekben:
A három cél egymással szorosan összefügg, és ennek megfelelően kell megjelenniük a regionális együttműködés napirendjén. A tennivalók sorában pedig feltétlen elsőbbség illeti a természeti erőforrások védelmét, az életformák gazdag változatosságát fenntartó erőfeszítéseket. Magyarországnak természeti adottságai, földrajzi helyzete folytán létérdeke, hogy ez az álláspont érvényesüljön, ez pedig átgondolt, egységes és következetesen képviselt kormányzati stratégiát kíván. A JNO ennek kialakításához kíván hozzájárulni állásfoglalásával.
Az Alkotmány 18. §-a, illetve 70/D. § (2) bekezdése szerint a
Magyar Köztársaság elismeri és érvényesíti mindenki jogát az egészséges
környezethez, s a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez
való jogot – többek között – az épített és a természetes környezet
védelmével valósítja meg.
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosáról szóló 1993. évi LIX.
törvény (Obtv.) 27/B. § (1) bekezdése szerint a jövő nemzedékek
országgyűlési biztosa figyelemmel kíséri, értékeli és ellenőrzi azon
jogszabályi rendelkezések érvényesülését, amelyek biztosítják a
környezet és a természet állapotának fenntarthatóságát és javítását.
Feladata a mindezekkel kapcsolatban tudomására jutott visszásságok
kivizsgálása vagy kivizsgáltatása, és orvoslásuk érdekében általános
vagy egyedi intézkedések kezdeményezése. Az Obtv. 27/B. § (3) bekezdés
c) pontjának I. fordulata, valamint g) és h) pontjai ezen túlmenően
Magyarország nemzetközi környezetvédelmi kötelezettségeivel
kapcsolatban is feladatokat határoz meg a JNO-nak.
A WWF 2008 szeptemberében benyújtott panasza nyomán a JNO vizsgálatot indított, majd 2010. október 14-én állásfoglalást tett közzé a Duna hajózhatóságának javítását célzó közlekedésfejlesztési tervekkel kapcsolatban2. Ebben javasoltuk a hatályos magyar szabályozás módosítását a nemzetközi előírások figyelembe vételével. A TEN-T projektek vonatkozásában a környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi érdekek érvényesülését biztosító eljárási rend kialakítását szorgalmaztuk. Kértük a tervezést megalapozó vizsgálatoknál az EU Víz Keretirányelv3 előírásainak való megfelelést. Egyúttal kezdeményeztük a fejlesztési tervek gazdasági megalapozottságának mérlegelését. A vizsgálat fontos tanulsága, hogy Magyarországnak nincsenek olyan nemzetközi jogi kötelezettségei, sem a vízi szállítással kapcsolatos gazdasági érdekei, amelyek indokolnák a hajózási szempontok kiemelt kezelését más ökológiai szolgáltatásokkal szemben. Ökológiai kockázatot rejt magában, hogy a Duna hajózhatóságával kapcsolatos hazai jogszabály sokkal szigorúbb követelményeket támaszt, mint amire Magyarországot a nemzetközi megállapodások kötelezik.
Ezzel egyidejűleg, 2010. október 20-án az Országgyűlési Biztos
Hivatalában rendezett tanácskozás4 áttekintette azokat az
ökológiai szolgáltatásokat, melyeket a Duna-völgy, mint többszörösen
összetett ökológiai rendszer nyújt az itt élők számára. Az érintett
tudományterületek mértékadó szakemberei egyetértettek abban, hogy a
Duna és mellékfolyói, az ezekhez kapcsolódó árterek és felszín alatti
vízrendszerek, illetve ezek élővilága alapvető szerepet játszottak s
játszanak ma is az itt élő népek életében. Rámutattak az azonosított
ökológiai szolgáltatások gazdasági és egyéb értékére, valamint arra,
hogy az ökológiai szolgáltatások egységes, rendkívül sérülékeny
rendszert alkotnak. Kiemelték e szolgáltatások közül
Az utóbbi évtizedekben a szolgáltatások forrását képező rendszerek egyre súlyosabb, részben visszafordíthatatlan károkat szenvedtek. Ennek oka egyrészt az öntisztító kapacitásukat messze meghaladó ipari, mezőgazdasági és kommunális szennyeződés, másrészt pedig az árvizek lefolyását gyorsító, az árteret beszűkítő, ökológiai szempontokra nem tekintő, a parti élővilágot a folyótól elszakító folyamszabályozás. Különös gondot jelent a felső szakasz országhatárunkon kívüli belépcsőzése következtében az érkező víz hordalékhiányos egyensúlyi állapota, amit a folyó a mederből elragadott hordalékkal tud pótolni. Ez az ivóvíz-szűrő kavicsréteg elvékonyodását, medermélyülést, és ennek nyomán a környező terület talajvíz-tükrének süllyedését okozza.8
A
globális ökológiai válság fenyegetése szemléleti fordulatot hozott a
természeti forrásokkal való bánásmód megítélésében. Az Európai Unió a
biológiai sokféleség hanyatlásának megállítása mellett kötelezte el
magát. Az ezzel kapcsolatos célkitűzések azonban eddig nem teljesültek.
A tudományos felismerésektől a politikai programalkotáson és az annak
megfelelő jogszabályokon keresztül a konkrét államigazgatási
intézkedésekig terjedő láncolat több helyen túlságosan gyenge volt,
illetőleg megszakadt. Jellemző, hogy az EU VI. környezetvédelmi
akcióprogramjának félidős felülvizsgálata 2007-ben azt mutatta ki, hogy
az Unió célkitűzései egyebek közt a biodiverzitás megvédése terén
sikertelenek maradtak, annak ellenére, hogy az akcióprogram egyes
elemei a programra való kifejezett hivatkozással számos európai
jogszabályban megjelentek.
A tagállamoknak tehát fokozniuk kell erőfeszítéseiket, mert csak így
adhatnak választ korunk egyik legsúlyosabb kihívására. Ezt a törekvést
tükrözi az Unió nem egy újabb keletű programja, határozata és
állásfoglalása, köztük a Biodiverzitás 2010 program9, és annak
fejleményei10, a Víz Keretirányelv, valamint az Élőhelyvédelmi Irányelv11.
Ezeknek a törekvéseknek teljes következetességgel kell érvényesülniük
az Európai Unió Duna-Régió Stratégiájában. Megengedhetetlen, hogy a
helyes felismerések a végrehajtás során elsikkadjanak, illetve
üzenetüket már a programkészítés során elhomályosítsák a rövid távú
gazdasági és politikai érdekekkel kötött kompromisszumok.
A Duna hazai vízgyűjtőterületén súlyosan terhelt, de még többé-kevésbé
élő vízfolyások, természetközeli állapotukat őrző nedves területek,
stratégiai jelentőségű felszín alatti ivóvíz-tartalékok találhatók. A
jövő nemzedékek iránti kötelességünk, hogy ezek védelmében minden
tőlünk telhetőt megtegyünk. A magyar kormányt az ország elemi érdekei,
valamint szerződésben vállalt nemzetközi kötelezettségei indíthatják
arra, hogy így járjon el, és megakadályozza e súlyosan terhelt,
nélkülözhetetlen természeti források további romlását.
A JNO ezért felhívja a
kormányt és az érintett helyi önkormányzatokat a Duna-völgy jövőjének
rendszerszintű átgondolására és tervezésére. Kerüljön a fejlesztési
döntések középpontjába az ökológiai szolgáltatások lehető legteljesebb
mértékű megőrzése, a leromlott vagy eltűnőben lévő szolgáltatások
rehabilitációja. A döntéseket megalapozó, a döntésekkel
kapcsolatos beruházásokban közvetve sem érdekelt intézetek által
végzett vizsgálati elemzések és stratégiai hatásvizsgálati eljárások
megnyugtató módon bizonyítsák minden esetben, hogy a tervezett
fejlesztések nem kockáztatják a biológiai sokféleséget, hanem az
ökológiai rendszerek megbomlott egyensúlyának helyreállítását
szolgálják. Amennyiben egymást kizáró haszonvételi módok között kell
választani, minden esetben a megújuló részesüljön előnyben, és a
nem-megújulóról (pl. a mederfenék létfontosságú kavics
hordalékanyagának kitermeléséről) mondjanak le. Mindez nem
„környezetvédelmi” szakkérdés, hanem valamennyi ágazat feladata.
Egyes részterületeket illetően javasoljuk, hogy
A vidékfejlesztés, a vízügy és a környezetvédelem egységes irányítása az új kormányzati struktúrában kedvező feltételeket teremt ahhoz, hogy az integrált tájgazdálkodás elvei érvényesüljenek a Duna-tájat érintő regionális fejlesztési elképzelésekben. Azonban a hosszú távú érdekek érvényesítése helyi szinten is egységes tervezést kíván. Az egyedi, települési önkormányzati döntések nem tudják figyelembe venni az egyenként kis léptékű beavatkozások együttes hatását; ezért megfontolandó, hogy a budapesti agglomerációhoz és a Balaton-régióhoz hasonlóan a Duna mentén is létrejöjjenek a fejlesztések összehangolásának intézményes feltételei. Ezt a célt szolgálhatná egy regionális fejlesztési terv készítése, esetleg regionális tanács felállítása. Ez utóbbi a szóban forgó valamennyi ökológiai szolgáltatás kapcsán érintett közigazgatási ágazatok, társadalmi szervezetek és tudományos intézmények képviselőiből állna, és a regionális fejlesztéseket érintő általános és egyedi döntéseknél14 az Országos Környezetvédelmi Tanácshoz hasonló jogosítványokkal15 rendelkezne16.
A JNO aggasztónak tartja, hogy az Európai Unió 2010.
decemberben elfogadott Duna-Régió Stratégiája nincs kellő tekintettel
az érintett természeti rendszerek egységére17. A közzétett akcióterv
általános célkitűzésként ismételten hangsúlyozza elkötelezettségét az
ökológiai fenntarthatóság elve mellett, a tényleges akciók felsorolása
azonban részben ellentmond ennek a törekvésnek. A „fenntartható”
jelzővel ellátva itt a környezet nagyléptékű átalakításával járó
fejlesztési tervek is szerepelnek. Meglehet, az egymást kizáró
elgondolások éppen a régió sajátos problémáira és adottságaira
válaszoló, egységes stratégia hiányában kerültek egymás mellé.
Így az Európai Unió Duna-Régió Stratégiájának közlekedési fejezete a
„technikai szempontokon és infrastruktúrákon túlmenő” mobilitási
koncepció mellett „a létező hajózóút-szűkületek megszüntetéséről” is
szól, és ezzel a duzzasztás, nagyarányú mederkotrás és egyéb, az
ökoszisztémát súlyosan érintő beavatkozások elvi lehetőségét teremti
meg. Örvendetes ugyanakkor, hogy a program félreérthetetlenül előnyben
részesíti a kikötők, a hajópark, a navigációs eszközök és a
szakemberképzés korszerűsítését.
Az akcióterv energetikai fejezete sajnos ellentmondásba kerül az
ökológiai fenntarthatóság követelményével. A megújuló energiákkal
kapcsolatos célkitűzések ugyan elsősorban a nap- és szélenergia
hasznosításáról szólnak, a tényleges akciótervek között azonban már
megjelenik a Duna és mellékfolyói („fenntartható”)
vízenergia-előállítási potenciáljának fejlesztése. Az Európai Unió
Duna-Régió Stratégia ezen belül kifejezetten az energiaigény napi
ingadozásának megfelelő csúcsidőszaki áramtermelésre kialakított
duzzasztóműveket említi. A környezetvédelmi szakemberek világszerte
éppen ezt a megoldást tartják a leginkább ártalmasnak a folyami és
ártéri élővilágra nézve, mivel ez esetben az áramtermelés a
csúcsidőszakban naponta lebocsátott méteres árhullámmal jár, ami minden
egyéb haszonvételi mód (közlekedés, turizmus, mezőgazdaság, a flóra és
a fauna túlélése) szempontjából nehezen, vagy sehogyan sem kezelhető
problémát jelent18. A folyók csak abban az esetben számítanak „megújuló”
energiaforrásnak, ha az energiatermelés nem jár a vízjárás, a meder
vagy az árterek állapotába történő nagyobb arányú beavatkozással.
Ezért a magyar kormányhoz
fordulunk, és javasoljuk, hívja fel az Európai Unió Duna-Régió
Stratégia készítőinek és végrehajtóinak figyelmét: nem kerülhetik meg a
fejlesztési célok hierarchiájának megállapítását. A ma élők és utódaink
érdeke egyaránt azt kívánja, hogy az egymással vetélkedő haszonvételi
törekvések érvényesülését rendeljék alá az alapvető ökológiai
szolgáltatások megőrzéséhez, illetve rehabilitációjához fűződő hosszabb
távú érdekeknek. Amennyiben ezt elmulasztják, szükségképpen ennek az
ellenkezője történik: a természeti források megújuló képességét
meghaladó vagy azt károsító használat veszélybe sodorja az emberhez
méltó élet nélkülözhetetlen természeti feltételeit, illetve korlátozza
azok hozzáférhetőségét.
A nyilvános vitára bocsátott tervezettől eltérően a 2011
januárjában induló Új Széchenyi Terv stratégiai programjának
közlekedési fejezete a 304. oldalon így fogalmaz:
„A hajózást akadályozó gázlók és szűkületek megszűnnek a DB
ajánlásainak és az ENSZ EGB előírásainak alapul vételével, azaz kiépül
a Duna 1811-1641 fkm szakaszán a VI/B és az 1641-1433 fkm szakaszán a
VI/C vízi út.”
A JNO ismételten emlékeztet arra, hogy az idézettel ellentétben az ENSZ
EGB19ajánlások csupán a IV. hajóosztály előírásainak való
megfelelést javasolják, amelyek a hazai folyamszakasz adottságainak
megfelelő 25dm hajózási mélységgel számolnak az év 60%-ában (ezeken
alapul a TEN-T fejlesztésekről szóló 1692/96/EK bizottsági határozat
is). Mint azt a korábbi állásfoglalásunk részletesen kimutatta, ennél
szigorúbb szabályozási paraméterek alkalmazására Magyarországot
semmiféle nemzetközi jogi kötelezettség nem kényszeríti. A Duna
Bizottság ajánlásai nem jelentenek jogi kötelezettséget, s egyébként
azok sem a VI. hajóosztályra vonatkozó paraméterekre támaszkodnak. Ez
utóbbiak kizárólag a hazai joganyagban szerepelnek. A JNO ismételten javasolja a
17/2002 (III.7.) KöVim rendelet módosítását, mivel végrehajtása a
természeti környezetbe történő nagyarányú, visszafordíthatatlan
beavatkozás nélkül nem lehetséges.
Korábbi állásfoglalásunk kimutatta, a 2010 októberében rendezett
Duna-konferencián elhangzottak pedig ismételten megerősítették, hogy
A hajózás mint környezetbarát közlekedési és szállítási mód előmozdítása érdekében a JNO az alábbi javaslatokkal él:
A regionális együttműködési kezdeményezések és a kormányprogram vitája kapcsán szakmai és tudományos fórumokon ismételten felmerült a Duna vízenergia potenciáljának duzzasztóművek útján történő hasznosítása, mondván, hogy ezek olcsó, tiszta, megújuló energiát biztosítanak. A JNO emlékeztet arra, hogy az elmúlt évtizedek tudományos vitáiban túlsúlyba került álláspont szerint a síkvidéki duzzasztóművek útján megvalósuló áramtermelés sem tisztának, sem megújulónak nem minősíthető. A duzzasztás következményei ugyanis (többek között a szennyezett hordalék kiülepedése, a talajvíz szintjének megemelkedése, az alvízi és felvízi szakasz, valamint az ártér és a partok élővilága közti kapcsolatok megszűnése) megújuló természeti forrásokat kockáztatnak. Ezek közül kiemelendő a természetes parti szűrésű vízkivételi lehetőségek csökkenése, a stratégiai jelentőségű felszín alatti vízkészletek szennyeződése, az élőhely-pusztulás és az ökoszisztémák degradálódása. A termelt energia pedig csak akkor minősül gazdaságosnak, ha eltekintünk azoktól az externális költségektől és veszteségektől, amelyeket létrehozásuk és működésük előidéz; ezek részét képezik annak az egyre növekvő adósságtömegnek, amelyet a ma élők a jövő nemzedékeknek hagynak örökül. Ezért a JNO megnyugtatónak tartja a magyar kormány 2011 februárjában tett nyilatkozatát, amely kizárja ilyen erőművek építésének lehetőségét a Duna magyarországi szakaszán.
A JNO üdvözli az Európai Unió Makro-regionális Stratégiája magyar programjának előkészítéséről rendelkező 1001/2011. (I.14.) sz. kormányhatározatot, mely szerint Magyarország társkoordinátorként a vízminőség védelmére és megőrzésére Szlovákiával, a környezeti kockázatok kezelésére pedig Romániával közösen dolgoz ki makro-regionális programot. Ez aligha történhet meg a vízminőséget, illetve a környezeti kockázatokat a lehető legnagyobb mértékben érintő vitás ügyek áttekintése és rendezése nélkül, melyekről éppen a nevezett országok folytattak elhúzódó, eredménytelen tárgyalásokat. A regionális együttműködés kibontakozása kedvező lehetőséget teremt a megegyezésre két, országunkat érzékenyen érintő kérdésben:
Szlovákia és Magyarország a Bős-Nagymarosi
Vízlépcsőrendszerrel kapcsolatos jogvitája21 a Duna egyoldalú
elterelése (1992) óta nem csak politikai feszültséget, hanem
folyamatosan súlyosbodó környezeti károkat is okoz. Az érintett
Duna-szakaszon kialakult helyzet létfontosságú természeti forrásokat
fenyeget, elsősorban a Szigetközben: a felszín alatti ivóvíz-bázist, az
egykori főmeder és az árterek gazdag élővilágát22, valamint a meder
állapotát23, s így a legszorosabban érinti a jövő nemzedékek
életlehetőségeit. Ezért a JNO felhívja a kormányt, hogy tegyen újabb
erőfeszítéseket a hágai Nemzetközi Bíróság ítéletének végrehajtása
érdekében24. A regionális együttműködésre irányuló európai
kezdeményezés hozzájárulhat a hágai Nemzetközi Bíróság ajánlásainak
végrehajtását célzó tárgyalások sikeres lezárásához25. A Magyar
Köztársaság érdekei azt kívánják, hogy a két fél között mielőbb
megszülessen a végleges, vagy akár ideiglenes megegyezés a
bős-nagymarosi rendszer közös üzemeltetésének rendjéről26 a
hágai döntés szellemében.
Mint köztudomású, a Nemzetközi Bíróság ítélete érvényesnek mondja ki az
1977-ben kötött államközi szerződést27, és azt kívánja, hogy a felek
ennek keretei között törekedjenek megfelelni az ökológiai
elővigyázatosság elvének28. A bíróság figyelmét nem kerülte el az
1977-es szerződés 14.§-a, melynek első bekezdése garantálja, hogy a
Duna eredeti medrébe a természeti környezet szükségleteinek megfelelő
vízmennyiség jusson; és ennek érdekében a harmadik bekezdésben
feljogosítja a feleket, hogy az energiatermelésből való részesedésük
rovására a szükségesnek ítélt vízmennyiséget a folyó eredeti medrébe
bocsáthassák29. Ennek mértékét illetően útbaigazítással szolgál az
1992-es helsinki Egyezmény az országhatárokat átlépő vízfolyások és
nemzetközi tavak védelméről és használatáról, amely a nemzetközi folyók
„méltányos és ésszerű” használatát írja elő30, valamint az 1976-ban
kötött magyar-csehszlovák határvízi egyezmény, amely a Duna
vízhozamából való részesedést 50-50%-ban állapítja meg31. Az Európai
Bizottság 1993. december 22-én azt javasolta, hogy a felek a végleges
megállapodásig a vízhozam 40%-át juttassák az eredeti mederbe32. E
javaslat végrehajtására azonban nem került sor. Jelenleg a két ország
1995. áprilisi megállapodása alapján33 – amelyet Magyarország
csak ideiglenesnek tekint – a teljes vízhozam 20%-a folyik az eredeti
mederben, és ennek súlyos környezeti következményei tapasztalhatók. A
vízviszonyok közelítése az eredeti állapothoz az egyetlen lehetőség
arra, hogy a szigetközi Öreg-Duna hullámterében, valamint az érintett
partszakaszon az élőlénytársulások további súlyos károsodását
megakadályozzuk.
Magyarországnak tehát jó oka van rá, hogy az igényét képező
vízmennyiséget teljes egészében az eredeti Duna-mederbe juttassa, és
lemondjon a bősi áramtermelésben való részesedésről. Ez felelne meg a
Nemzetközi Bíróság 1997-es ítéletében szereplő „éberség és megelőzés”
elvének34. Nyilvánvaló az is, hogy az ökológiai érdekek megítélésében
1977 óta világszerte hatalmas változás következett be. E változások
figyelembevételét a Nemzetközi Bíróság ítélete is előírta: ma az
ivóvíz-bázisok, valamint az élővilág védelme sem tekinthető kevésbé
fontosnak, mint az energiatermelés. Egyértelműen ezt a változást
tükrözi az EU Víz Keretirányelve is. Ezért a vízmegosztási arányok
módosításával kapcsolatos igényeink – a rendszer közös működtetéséről
születő megállapodás részeként – kedvező fogadtatásra számíthatnak
bármely nemzetközi bírói fórum előtt.
A JNO javasolja, hogy
Magyarország teljes felhatalmazással bíró tárgyaló megjelölésével
egyidejűleg35 ilyen tartalmú javaslatot juttasson el mielőbb a
szlovák félhez. Amennyiben ez elutasításban részesülne, a/ forduljon az
Európai Bizottsághoz, és kérje annak közvetítő közreműködését; b/
térjen vissza a hágai Nemzetközi Bírósághoz, amelynek elnöke már utalt
erre a lehetőségre36 az ítélet végrehajtásáról szóló
tárgyalások eredményéről tudakozódva. A környezeti érdekek
megítélésében bekövetkezett változások alapján arra számíthatunk, hogy
a Nemzetközi Bíróság újabb ítélete jelenleginél kedvezőbb irányba
terelné a megegyezési törekvéseket.
A kormánynak fentiekre tekintettel is fenn kell tartania azt a –
hatályos országgyűlési határozatokon alapuló37 – egyértelmű
álláspontot, hogy nem áll szándékában a hazai Duna-szakaszon
duzzasztógátak, illetve vízierőművek építése. Az ezzel kapcsolatos
állásfoglalás lebegtetése ugyanis aláásná Magyarország helyzetét a
bős-nagymarosi jogvitában.
2000. január 30-án átszakadt a romániai Nagybánya térségében
működő AURUL ausztrál-román vegyes-vállalat kezeletlen technológiai
hulladék-vizét gyűjtő zagytározó földgátja. Az esemény következtében
mintegy 100.000 m3 erősen toxikus hatású cianid-komplexet tartalmazó
magas koncentrációjú oldat került egy kisvízfolyáson keresztül a Szamos
folyóba, majd a Tiszába, ezt követően a Dunába és a végső befogadó
Fekete-tengerbe38. Az Európai Unió Környezetvédelmi Főbiztosa
kezdeményezésére 2000 márciusában megalakult Nagybánya
Munkacsoport39 jelentése szerint a káresemény bekövetkezte
számos okra volt visszavezethető: szerepet játszottak benne komoly
tervezési, engedélyezési és működtetési hibák (mint például a
vízelvezető rendszer tervezési-építési hiányossága, az alacsony
peremfal, a hibás előzetes környezeti hatástanulmány és a nem megfelelő
monitoring elvárások), valamint közrejátszott a szélsőséges, de nem
példa nélküli időjárás is40. A Task Force megállapította, hogy
a Tisza vízgyűjtőterületén csak Romániában 24 hasonlóan veszélyes
létesítmény működik.
Az EU Víz Keretirányelve alapján a dunai országok koordináló feladatait
ellátó ICPDR égisze alatt 2004 decemberében a magyar, a román, a
szerb-montenegrói, a szlovák és az ukrán kormányok miniszterei
együttműködési megállapodást írtak alá41. Ebben a
megállapodásban a felek rögzítették együttműködési szándékukat egy
integrált Tisza vízgazdálkodási terv 2009-ig történő kidolgozásában.
Ennek egyik lépcsője volt a 2007-re elkészült tiszai vízbázis-elemzés,
amely a vízbázis vízminőségének és vízmennyiségének állapotát elemzi,
és bemutatja a felmerülő problémákat. Ugyanennek a folyamatnak az
eredménye a 2010. február 10-én Bécsben aláírt, a tiszai vízbázis
fenntartható fejlődését támogató miniszteri deklaráció42, amelyben
egyebek közt az aláíró országok43 hangsúlyozzák, hogy a 2010
végéig készítendő tiszai vízgazdálkodási tervet integrálni szükséges az
EU Duna-védelmi stratégiájába.
2000. szeptember 11-én az Európa Tanács elfogadott egy jelentést a
környezetnek kárt okozó balesetekről44, amely kiemelt témaként kezeli a
nagybányai szennyezés ügyét és európai összefogásra hív fel a megelőzés
érdekében45. E folyamat eredményeképpen az ipari balesetekkel
kapcsolatos SEVESO II46 irányelv hatóköre szélesedett és
hatálya alá kerültek a bányászati tevékenységek47. 2010
májusában az Európai Parlament tárgyalta a nemesfém-bányászati cianidos
ércfeltáró tevékenység betiltására vonatkozó javaslatot, és felhívta az
Európai Bizottságot a kérdéskör 2011 végéig történő felülvizsgálatára
és a biztosítékadási kötelezettség megkövetelésére.
A cianid-szennyezés azonban a nemzetközi környezetvédelmi jog
hiányosságaira is felhívta a figyelmet. Az államok felelőssége az
okozott környezeti kárért nincs megfelelően szabályozva; szükség van a
jogalkotási folyamat gyorsítására, valamint konkrétabb és szigorúbb
kötelezettségeket tartalmazó jogi eszközök kidolgozására. Az EU
eredetileg célul tűzte ki a határokat átlépő vízfolyások és nemzetközi
tavak védelméről és használatáról szóló Helsinki Egyezmény, valamint az
ipari balesetek országhatárokon túli hatásairól szóló Helsinki
Egyezmény helytállással és kártérítéssel kapcsolatos, 2003-ban
elfogadott jegyzőkönyvének megerősítését48, azonban később
visszakozott49. A vonatkozó jegyzőkönyvet így csak Magyarország
ratifikálta, a hatálybalépéshez pedig összesen 16 megerősítés
szükséges. Bár több mint tíz év eltelt a baleset óta, érdemben nem
történt előrelépés a felelősséggel kapcsolatos nemzetközi előírások
területén; papíron léteznek ugyan, azonban ahhoz, hogy hatályba
lépjenek, hiányzik a szükséges politikai akarat.
Magyarországnak alvízi
helyzete folytán létérdeke, hogy a határokat átlépő vízfolyások
védelmére irányuló európai együttműködés felgyorsuljon és hathatós
eredményekre vezessen. A nagybányaihoz hasonló balesetek megelőzése
érdekében a JNO javasolja a kormánynak, hogy ragadja meg a lehetőséget,
amelyet egyrészt a Duna Eurorégió létrehozására irányuló tárgyalások
kínálnak, másrészt az unió soros elnökeként a magyar kormányfő
megnövekedett mozgásteréből adódnak, és törekedjen az alábbi célok
elérésére:
Környezetünk védelme az emberi élet minőségének védelmét
jelenti – ez a felismerés azonban csak a kormányzat példamutató
intézkedései nyomán verhet gyökeret a közgondolkodásban. A Duna és
vízgyűjtőterületének jövőjét érintő, küszöbön álló döntések alkalmat
teremtenek ilyen intézkedésekre. A JNO állást foglalt a kormányzati
szervek ezzel kapcsolatos tennivalóit illetően, úgy hazai, mint
nemzetközi vonatkozásban. Állásfoglalásunkban arra törekedtünk, hogy a
Duna Eurorégióval kapcsolatban szorgalmazott intézkedéseket összhangba
hozzuk az ökológiai és társadalmi fenntarthatóság igényével.
Budapest, 2011. február 25.
dr. Fülöp Sándor
a jövő nemzedékek országgyűlési biztosa
1 Az állampolgári jogok országgyűlési biztosáról szóló 1993. évi LIX. törvény (Obtv.) 27/B. § (3) bekezdés c) pontjának I. fordulata, valamint g) és h) pontjai
2 JNO-536/2010 számú állásfoglalás
3 Az Európai Parlament és a Tanács 2000/60/EK irányelve (2000. október 23.) a vízpolitika terén a közösségi fellépés kereteinek meghatározásáról
4 A konferencia összefoglalója elérhető a http://jno.hu/hu/?&menu=strat&doc=duna-konfererencia-20101020 honlapon
5 Némedi László, Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat
6 Tóth Balázs, Duna-Ipoly Nemzeti Park
7 Gruber Tamás, WWF
8 Rákóczi László, VITUKI
9 Bővebben lásd a http://biodiv.kvvm.hu/ honlapon
10 Lásd a http://www.eea.europa.eu/publications/eu-2010-biodiversity-baseline honlapot
11 A Tanács 92/43/EGK irányelve (1992. május 21.) a természetes élőhelyek, valamint a vadon élő állatok és növények védelméről
12 10. §, 34. § (2) bek. c) pont és 73. § (7) bek.
13 A WWF ajánlásainak megfelelően
14 Ahogyan azokat a 2001. évi LXXXI. törvénnyel kihirdetett, a környezeti ügyekben az információhoz való hozzáférésről, a nyilvánosságnak a döntéshozatalban való részvételéről és az igazságszolgáltatáshoz való jog biztosításáról szóló Aarhusi Egyezmény 6-8. cikkei, illetőleg a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény (Kvtv.) 43. §-a meghatározzák.
15 Kvtv. 45. §.
16 Barsiné Pataki Etelka Duna Régió Stratégiai Kormánybiztos szerint egyszerűbb megoldás lenne, ha az OKT-n belül különítenének el egy ilyen állandó albizottságot. Török Katalin, az MTA Ökológiai és Botanikai Kutatóintézetének igazgatója szerint e tanács munkáját jelentősen megkönnyítené a biológiai sokféleség adataiból építkező elektronikus tudás- és kutatási infrastruktúra kialakítása, mely az európai LifeWatch hálózat részeként a Duna-medence élőhelyeire fókuszálna.
17 Action Plan to the European Union Strategy for the Danube Region, Comission Staff Working Document COM 2010 715 (az Európai Bizottság Akcióterve – nem azonos a Duna Régió Stratégia magyar programjával)
18 Az érintett Duna-Ipoly Nemzeti Park szakemberei szerint már napi 50-60 cm vízszintingadozás is komoly kárt okoz a Duna élővilágában, elsősorban azáltal, hogy a halak hajnalban, a sekély vízbe lerakott ikrája napközben szárazra kerül és tömegesen pusztul el.
19 Az 1996-os ún. AGN Egyezmény, kihirdetve a 151/2000 számú kormányrendelettel
20 Fleischer Tamás, MTA Világgazdasági Kutatóintézet
21 Magyarország és Csehszlovákia 1977-ben kötött szerződést a Bős-Nagymarosi Vízlépcsőrendszer felépítéséről. Környezetvédelmi aggályok alapján Magyarország 1989 májusában leállította az építkezéseket Nagymarosnál. A szlovák fél ettől kezdve a létesítményrendszer egyoldalú befejezésén munkálkodott, és hiába mondta fel ezen az alapon 1992 májusában Magyarország az 1977-es szerződést, Csehszlovákia 1992. október 23-án jogellenesen a Duna vizének túlnyomó többségét a saját területén mesterségesen kialakított oldalcsatornába vezette. Az Európai Unió közvetítésével az ügy a hágai Nemzetközi Bíróság elé került, amely 1997. szeptember 25-én hozta meg ítéletét a bős-nagymarosi terv ügyében.
22 MTA Szigetközi Kutatócsoport: A Szigetközről és a Bős-Nagymarosi Vízlépcsőrendszerről, Budapest 2008
23 Gerencsér Zsolt kutatási eredményekkel igazolta, hogy a Gönyű feletti szakaszon a főmeder kavicshordaléka gyorsabban erodálódik, mint a Duna többi magyarországi szakaszán, és ez a folyamat most is tart. A hordalék-utánpótlás biztosítása a szlovák felet terhelő kötelezettség.
24 Ennek igen fontos, még mindig rendezetlen eleme a vízmegosztás. Az ítélet 140. pontja szerint Magyarországnak és Szlovákiának „kielégítő megoldást kell találniuk a Duna régi medrébe és a folyó mindkét oldalán levő mellékágakba bocsátandó vízmennyiséget illetően”.
25 A tárgyalások röviddel az ítélet megszületését követően megkezdődtek, s 1998 februárjában a magyar szempontból meglehetősen kedvezőtlen Nemcsók-Bacó féle szerződéstervezethez vezettek, amelyet azonban a magyar kormány nem hagyott jóvá. A csalódott szlovák kormány 1998. szeptember 3-án ismételt keresettel fordult a hágai Nemzetközi Bírósághoz, kérve, hogy az állapítsa meg a magyar fél rosszhiszemű tárgyalási magatartását. Az eljárást a szlovákiai kormányváltást követően felfüggesztették és az eljárás jelenleg is függőben van. Az ítélet végrehajtásáról szóló kétoldalú tárgyalások ezt követően folytatódtak, de azóta sem vezettek eredményre.
26 Az ítélet 155 (2) pontja szerint, „ha a felek másként nem állapodnak meg, közös üzemeltetési rendszert kell létrehozniuk”, ez a rendelkezés visszaállítja Magyarország ellenőrzési jogait a szlovákiai oldalon felépített létesítményeken, amely alapján méltányos és igazságos vízmegosztásra tarthatunk igényt.
27 1978. évi 17. törvényerejű rendelet a Magyar Népköztársaság és a Csehszlovák Szocialista Köztársaság között a Gabcikovo-Nagymarosi Vízlépcsőrendszer megvalósításáról és üzemeltetéséről Budapesten, 1977. évi szeptember hó 16. napján aláírt szerződés kihirdetéséről
28 „A jelen ügy szempontjából ez azt jelenti, hogy a feleknek közösen újból tanulmányozniuk kell a bősi erőmű működésével kapcsolatos környezeti hatásokat.” – ítélet, 140. pont
29 Erre a jogi lehetőségre az ítélet 56. pontja külön is felhívta a figyelmet: „Ezenkívül arról sem szabad megfeledkezni, hogy az 1977-es szerződés 14. cikke gondoskodott arról, hogy mindkét félnek lehetősége legyen a közös egyezményes tervben meghatározott mennyiségen felüli víz megszerzésére.”
30 Az Egyezmény 2. cikkének 2. c pontja szerint
31 Egyezmény a Magyar Népköztársaság Kormánya és a Csehszlovák Szocialista. Köztársaság Kormánya között a határvizek vízgazdálkodási kérdéseinek szabályozásáról, kihirdette az 55/1978 (XII. 10.) MT rendelet, 3 Cikk, 2. pont.
32 Commission of the European Communities, Republic of Hungary, Slovak Republic, Working Group of Monitoring and Water Management of Experts for the Gabcikovo system of Locks, Report on Temporary Water Management regime, Bratislava, December 1, 1993
Az EK-Küldöttség kompromisszumos javaslata az volt korábban, hogy a Duna‑mederbe bocsátott vízmennyiség évszakos tényezők függvénye legyen, azaz november és február között, amikor a vegetáció nyugalmi állapotban van, a vízmegosztás legyen 50‑50%; a március és október közötti tenyészidőszakban 1200 m3/s‑ig 75%; 1200 m3/s és 2500 m3/s között 60%; 2500 m3/s‑on túl 50%. A javasolt minimum minden időben 600 m3/s. Ismerteti a Magyar Köztársaság Keresetlevele a hágai Nemzetközi Bíróságnak, I. kötet, 3.205. pont, Szlovákia, Magyarország és az Európai Közösségek találkozóján a Bős‑Nagymarosi Projektről folytatott megbeszélések hitelesített jegyzőkönyve, Brüsszel, 1993. január 19.
33 Megállapodás a Magyar Köztársaság Kormánya és a Szlovák Köztársaság Kormánya között egyes ideiglenes műszaki intézkedésekről és vízhozamokról a Dunában és a Mosoni Dunában.
34 ítélet, 140. pont.
35 Dr. Székely László volt dunai kormánybiztos mutatott rá a jelen állásfoglalás tervezetére adott véleményében, hogy a bős-nagymarosi konfliktus történetében többször is előfordult, hogy a magyar félnek nem volt egyértelmű, tárgyalási jogokkal felruházott képviselője.
36 A magyar és szlovák kormányképviselők és a hágai Nemzetközi Bíróság elnöke között 2009. január 26-án folytatott megbeszélések során.
37 26/1991. (IV.23.) OGY határozat a Bős-Nagymarosi Vízlépcsőrendszerrel kapcsolatos kormányzati feladatokról; továbbá 12/1992. (IV.4.) OGY határozat a Magyar Népköztársaság és a Csehszlovák Szocialista Köztársaság között a Bős-Nagymarosi Vízlépcsőrendszer megvalósításáról és üzemeltetéséről kötött 1977. évi szerződésről.
38 A hatalmas mennyiségű és magas koncentrációjú szennyezőanyag kiömlése miatt a mért értékek többszörösen meghaladták az engedélyezett határértékeket: a maximumértékek a Szamoson több mint 300-szorosan, a Tisza felső szakaszán kb. 100-szorosan, a Tisza alsó szakaszán 20-30-szorosan haladták meg az „erősen szennyezett vízminőség” (V. osztály) határértékét: a Szamosban a bányaüzem közelében 2000. február 1-jén a maximum cianid koncentráció 19,4 mg/litervolt az engedélyezett 0,01 mg/liter helyett.(UNEP – OCHA Értékelő Kiküldetés: Cianid szennyezési baleset a romániai Nagybányán, 2000, 20.o.) A cianid-szennyezés az érintett folyókon súlyos ökológiai károkat okozott: a mérgezés levonulását nagymértékű halpusztulás kísérte (román, magyar és jugoszláv területeken egyaránt), a planktonikus élőlények nagy részének pusztulását eredményezte, valamint a szennyezőanyag jelentősen károsította a folyókban élő makroszkopikus gerinctelen együttest is. (Report of the Baia Mare Task Force, 2000, 3.2. pont) A káresemény nemcsak az élővilágban okozott felmérhetetlen károkat, hanem az emberi egészséget is veszélyeztette, ezért a szennyezés idején Magyarországon az érintett térségben megtiltották az ásott kutak és a parti szűrésű kutak használatát, továbbá a halászatot, illetőleg a halfogyasztást; a helyi lakosság ivóvízellátását pedig zacskós csomagolású víz szolgáltatásával és az artézi közkutak használatával kellett megoldani.
39 A Task Force vezetését egy Európai Bizottság által kinevezett tisztviselő, Tom Garvey látta el, tagként pedig részt vett benne a magyar és a román kormány, az Európai Bizottság, a Nemzetközi Duna Védelmi Bizottság (ICPDR), az ENSZ Európai Gazdasági Bizottsága (UNECE) és a WWF egy-egy képviselője.
40 Report of the Baia Mare Task Force, 2000
41 Memorandum of Understanding (Towards a River Basin Management Plan for the Tisza River supporting sustainable development of the region)
42 Ministerial Statement towards the development and implementation of a River Basin Management Plan for the Tisza River Basin supporting the sustainable development of the region, Adopted in Vienna on 16 February 2010
43 Magyarország, Románia, Szerbia, Szlovákia, Ukrajna
44 Council of Europe, Doc. 8760 revised
45 A dokumentum megerősíti, hogy a kormányoknak érvényesíteniük kell a szennyező fizet elvét és csatlakozniuk kell a vonatkozó nemzetközi egyezményekhez, melyek közül a dokumentum kiemelten nevesíti az Európa Tanács környezeti károkért való polgárjogi felelősségről szóló luganói egyezményét.
46 Az Európai Parlament és a Tanács 2003/105/EK irányelve (2003. december 16.) a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek veszélyeinek ellenőrzéséről szóló 96/82/EK tanácsi irányelv módosításáról
47 Elfogadtak egy új, addig hiányzó közösségi jogszabályt a bányászati hulladékok kezeléséről és a felelősség irányelvének módosításáról (Az Európai Parlament és a Tanács 2006/21/EK irányelve /2006. március 15./ az ásványinyersanyag-kitermelő iparban keletkező hulladék kezeléséről és a 2004/35/EK irányelv módosításáról); valamint az IPPC irányelv alapján (az Európai Parlament és a Tanács 2008/1/EK irányelve /2008. január 15./ a környezetszennyezés integrált megelőzéséről és csökkentéséről) kidolgozták a bányászati tevékenységekre és meddőhányókra vonatkozó elérhető legjobb technológia referenciadokumentumot. (Management of Tailings and Waste-Rock in Mining Activities, BREF 2009, European Commission, Joint Research Centre, Institute for Prospective Technological Studies.)
48 COM(2003) 263 Proposal for a Council Decision on the signature, on behalf of the European Community of the Protocol on civil liability and compensation for damage caused by the transboundary effects of industrial accidents on transboundary watercourses
49 Withdrawal of commission proposals following screening for their general relevance, their impact on competitiveness and other aspects (2006/C 64/03)