Fülöp Sándor: Hogyan helyezhető el az egyéni felelősség a globalizálódó világában?

 

Hogyan helyezhető el az egyéni felelősség a globalizálódó világban? Ezt a nagyon érdekes címet adták meg a rendezők. Nyilván nem lehet végső igazságokat mondani. Ez egy folyamat, amiben mindannyian élünk, és amit nyilván mindannyian máshogyan látunk. Engedjék meg, hogy elmondjam, én hogyan látom ezt.

 

Az egyén és a közösség kapcsolata

 

Az ember közösségi lény, és az egyénnek a közösségben meghatározott helye van. Ezt a viszonyt az alapvető összetartozás határozza meg.

A primitív társadalmakban néhány ezer évvel ezelőtt, de akár napjainkban is találunk a világ rejtettebb pontjain olyan közösségeket, amelyek ősközösség szintjén élnek. Ezekben a csoportokban a jog intézménye, például a büntetőjog másként működött. Aki megszegte a közösség normáit, azt elküldték a csoportból. Ezek az emberek többnyire néhány héten belül meghaltak. Nem azért történt ez, mert nem tudtak életben maradni az őserdőben. Hiszen ismertek minden növényt és állatot, ismerték a túlélési technikákat. Egyszerűen az volt az ok, melyet később a modern kísérleti tudomány rekonstruált is, hogy felbomlott a hormonháztartásuk, legyöngült az immunrendszerük és különféle triviális betegségekben nagyon hamar, emberhez méltatlan módon meghaltak. Ez arra utal, hogy a közösséghez szinte biológiai szinten tartozunk hozzá, és nem nagyon hiszem, hogy ezt néhány ezer éven belül meg lehetne változtatni. Ezzel együtt ma már túléljük, ha kiválunk egy közösségből. Napjainkban már több közösségnek vagyunk tagjai. Nyílván mindenki megtalálja azt, ahol helye van.

Az ősközösséghez képest, ma a több közösség korát éljük. A közösségek száma megnőtt, és megjelentek a közösségpótlékok is, a virtuális közösségek. A távolság fogalma megváltozott. Megnyílt a lehetőség arra, hogy ha valamilyen speciális szakmai vagy egyéb igényekkel rendelkezik egy ember, és a tevékenysége folytatásához Magyarországon nem talál megfelelő társat, akkor a világ bármely pontján élő emberrel teremtse meg a maga kis közösségét. Ezzel megjelenik egy újfajta kapcsolatforma, amit úgy hívnak a tudósok, hogy hálózat. Azt szokták mondani, hogy a mi korunk a hálózatok kora.

 

El is értünk az egyéntől, az egyén és a közösség problematikájától, a globalizációig.  A globalizáció folyamatát többek között úgy is le lehet írni, mint a hálózatok kialakulását. Az információ alapú társadalomban, az információ csere lehetőségeit kihasználva az állam és más határoktól független hálózatok jönnek létre.

A kérdés az, hogy ez nyilvánvalóan az egyén szabadságát, elszabadulását, szabadosságát, - kinek hogy tetszik -, hozza-e magával? Az előadás témája, az egyén felelőssége a globalizáció korában. Az egyén felelőssége óriási mértékben megnövekszik, akár tetszik, akár nem.

 

Az egyik probléma az, hogy régebben az emberiség sorsát meghatározó döntéseket, a minimum közösségek, az államok hozták nagyon bonyolult és nagyon sok kiegyenlítődést lehetővé tévő rendszerekben. Ma már az is lehetséges, hogy akár egyes emberek, például a tőzsdei spekulánsok, vagy tőzsdei guruk döntései milliárdok sorsát befolyásolja. Ez nagyon nagy felelősség. Nem vagyok egészen biztos benne, hogy erre a mi huzalozásunk, az agyvelőnk igazán alkalmas. Azt szoktuk mondani, hogy az emberiség problémája az, hogy amit meg lehet tenni, azt előbb utóbb valaki meg is teszi. Erre hadd mondjak egy elég profán példát. Itt sok fiatal van, akik még néhány éve szerintem aktívan nézték a rajzfilmeket, lehet még most is, például velem is előfordul. Az egy jó ürügy, ha van az embernek olyan korú gyereke, vagy unokája, aki mellett nézheti a mesét, mert közben vigyáz rá. A Dexter laboratóriuma című rajfilmet szeretném példának hozni. Egy kis tudós gyerek valahol az alagsorban fantasztikus gépekkel, iszonyatos erőket mozgat meg, mint felelős tudós. Viszont van egy hebrencs kis nővére, Didi. Ő egyszer beszabadul a laboratóriumba. A laboratórium közepén egy hatalmas nagy piros gomb van, búra alatt, hatalmas felíratokkal: „Don’t touch!” „Warning!” „Danger!” meg halálfejek. És Didi betáncol, így szól: „huuuu, what does this button doooo?” És már meg is nyomja. Ebben ez az egy mondatban, ebben az egy mozdulatban annyira benne van az egész emberiség problémája, amivel küzdünk. Ha már eltértem az akadémikus előadási stílustól, hadd tetézem ezt Új Péternek egy humoreszkjével. Szerinte a világ baja az, hogy túl szorgalmas, túl ’busy’, hogy mindenbe beleavatkozik, és sokkal jobban járna a világ, hogyha a lustaság ideológiája uralkodna el. El is képzelte magát a szerző, hogy éppen veszi át a Nobel díjat, mint lustaság ügyi professzor. Persze nem gyalog, mert ahhoz túl lusta, de a négy kedvenc tanítványa egy baldachinos ágyon viszi át a Svéd Tudományos Akadémiához és közben fáradtan rá teszi a kezét az egyik tanítvány vállára, és azt mondja: „Maga fiam tehetséges, csak sajnos nem elég lusta!”

Nyílván nem ez lenne a megoldás, de a Didi féle viszonyulást el kellene felejteni. Az elgondolkodó, figyelő, megértő és mérlegelő attitűd lenne az, ami segítene.

 

A globalizáció

 

A következőkben szeretném a globalizációt mint problémát, és a globalizációra különféle szinten adható válaszokat elemezni. Két forrást használok. Az Egyházak Világtanácsa által kiadott Alternatív Globalizáció a népekért című dokumentumot, angol rövidítése AGAPE,. ez kiadja ógörög nyelven a szeretet, az elfogadó szeretet szavát.[1]. A másik forrás a magyar katolikus püspöki konferencia által, két hónapja megjelentetett körlevél: Felelősségünk a teremtett világért címmel.

 

A globalizációt, mint problémát, a következőben látják az előbb említett források. Az egyéni és a globális szint közé szorult szintek bajba kerülnek. A közösségekről már beszéltünk, nem tudom hogy ők kerülhetnek-e bajba, de előfordulhat. Mindenesetre az állami szint, az bajba kerül. Azt látjuk, hogy azok a funkciók, amiket a nemzet államok gyakorolnak: a szociális háló fenntartása, egészségügy, oktatás, környezetvédelem, az ökológiai katasztrófa helyzetek kezelése, ezekre egyre kevesebb intézmény, egyre kevesebb költségvetési lehetőség jut. Nem azt mondom, hogy a globalizáció az egyénnek a paradicsoma. Egy Manuel Castells nevű filozófus azt mondja, hogy míg a globalizáció előtti korokban is a társadalmak nagy része igen rosszul járt, mert erősen kizsákmányolták őket. A globalizáció korában egyenesen tragikussá válik a helyzetük, mert aki nem kerül bele a hálózatokba azt nem csak, hogy kizsákmányolják, hanem annál sokkal rosszabb történik velük. Egyszerűen nem fontosak, egyszerűen nem léteznek. Ez egy elgondolkodtató hatása a globalizációnak, az egyénekre nézve is. A két forrás alapján milyen szintű válaszok fogalmazhatók meg?

 

Nemzetközi jog

 

Mivel a globalizáció nemzetközi szintű, így rögtön eszünkbe jut a nemzetközi jog. A nemzetközi jogról azt tanítják, hogy az nem igazi jogág. Az igazi jognak hármas szerkezete van: van egy hipotézis, egy diszpozíció, meg egy szankció: azaz bizonyos helyzetben tedd ezt, mert különben ez történik veled. A nemzetközi jogban a szankció nehéz, mert a nemzetközi kapcsolatok alapvető elve a nemzeti szuverenitás. Ha a nagy, erős államok valamit akarnak, azt nagyon nehéz megakadályozni. Azt látjuk, hogy a birodalmak többnyire semmibe vették, és semmibe is veszik a nemzetközi jogot. Példa lehet az Egyesült Államok, Oroszország és Kína, de azt kell mondanunk, sajnos, hogy nagyon sok tekintetben az Európai Unió is. Más a nemzetközi jog szerepe egy-egy ilyen nagy hatalmi csoportosulás számára. Azt gondolom, hogy a nemzetközi közjogot erősíteni kell. A jog válasza a globalizációra az lehet, hogy a nemzetközi szervezetek erejét, hatékonyságát növeljék. Erre egész komoly próbálkozások vannak. Egyre befolyásosabb nemzetközi civilszervezetek alakulnak, akik megtalálják a módját annak, hogy akár a nemzetközi korporációkat is ellenőrizzék. Ennek az a bája, ha az egyéni felelősségről beszélünk hogy a civilszervezetek mindannyiunknak, adott esetben rendelkezésünkre állnak, tehát be tudunk kapcsolódni a munkába.

 

„Jó globalizáció”

 

Az Agape könyveknek tulajdonképpen a legnagyobb üzenete, ami a címében is benne van: nem kell elkeseredni, hanem inkább lelkesedni és aktivizálódni kell, mert kétféle globalizáció van. Erősen leegyszerűsítve van a rossz globalizáció, amiről eddig beszéltünk, de a hálózatok, és az információs forradalom eszközei az úgymond „jó oldalnak” is a rendelkezésére állnak. Mindannyian megtehetjük azt, hogy ezeket a hálózatokat a globális, a kulturális csere, a civil szervezetek erejének, vagy akár a globális szolidaritás szolgálatába állítjuk. A Fair trade mozgalmakról talán mindenki tud. Olyan terméket vehetünk ennek keretében, még akkor is, hogyha egy kicsit drágább, amikről biztosan tudjuk, hogy hogyan, milyen körülmények között készült. Ezt hiteles civilszervezetek ellenőrzik. A termékek nem gyermekmunkával, nem a parasztok éhbéren tartásával, nem iszonyatos vegyszerekkel, mindenféle boszorkánykonyhákban, hanem tényleg egészséges és korrekt módon készültek. Én azt gondolom, hogy egyre többen vagyunk, akik ilyen árucikkekért, főként élelmiszerekért, hajlandóak vagyunk egy kicsit többet fizetni.

 

Életet szolgáló gazdaság

 

A gazdasággal kapcsolatban a két forrás a következő kifejezést használja az ’életet szolgáló gazdaság’. Arra kellene törekedni, hogy ne a profit legyen az egyetlen hajtóerő, hanem adott esetben, ahogy a nemzetközi szakirodalomban mondják a ’wellbeeing’, a jóllét. Nemcsak azért dolgozunk, hogy csak a profitot, vagy a keresményünket hajszoljunk, hanem célunk van az életünkkel. Erre mondja egy indián közmondás, amit a Greenpeace logóján is látni: „Ha kivágtuk az utolsó fát, megmérgeztük az utolsó folyót és az utolsó halat is kifogtuk, rájövünk, hogy a pénz nem ehetõ” És nem is csak az evésről van szó. Most már elég komolyan kezdenek a közgazdászok és a politikusok is azon gondolkodni, hogy egy gazdaság teljesítményét sem csak a GDP-vel, a nemzeti össztermékkel kellene mérni, hanem azzal, hogy mennyire járul hozzá a wellbeeing-hez. Merjük kimondani, akármilyen tudománytalanul is hangzik fontos szempont, hogy a gazdasági teljesítmény mennyire segíti elő az emberek boldogságát. Mert ez lenne a cél!

 

Emberi méltóság

 

Itt egy nagyon érdekes dologhoz jutottunk el: ez az emberi méltóság. Igen komolyan kapcsolódik a boldogsághoz, a jóllét érzéséhez. A már fent említett művek, alapvetően a globalizációról, és a környezetvédelemről szólnak, és globális kérdéseket boncolgatnak. Érdekes módon az emberi méltóságról nagyon sokat írnak. Az Agape igazából egy kiáltvány, egy felhívás, egy ima. Mögötte nagyon komoly tudós csoport által végzett elemzés húzódik. Az Agape dokumentum előkészítő anyagából származnak a következő idézetek.

„A jelenlegi kor értékrendje az anyagi jóllétet az emberi méltóság elé helyezi”. „A változást létre hozó igazságosság gyümölcse az emberi méltóság és a béke”. „A fenntartható és igazságos közösségekben az emberek a főszereplői a méltóságteljes élethez vezető közös utunknak.”. És egy harmadik, ami nem említi a méltóságot, de arról szól: „Az együttműködést felváltotta a verseny”. Érezzük, hogy ebben a méltóság is benne van. Ha csak versenyről van szó, akkor a vesztes elveszti a méltóságát. Sokféleképpen csúfolják az amerikai középiskolákban egymást, de ha valakiről azt mondják, hogy ’loser’ az kész, az a személy elveszti az arcát, ahogy az angol használja: ’losing his face’. Ebben a tényleg felgyorsult versenyre épülő korunkban a vesztes méltóságának a megőrzésére lenne szükség, illetve ennek a párjára a győztes alázatára. Lehessen úgy győzni, hogy az ne legyen megalázó a vesztesnek.

Ugyancsak az Agape könyvben olvastam, Desmond Tutu dél-afrikai érsektől, az úgynevezett ’ubuntu’ emberről. Ez egy zulu fogalom, az ’ubuntu’ ember nem érzi magát fenyegetettnek attól, hogy mások rátermettebbek, mert magabiztos. Tudja, hogy egy nagyobb egészhez tartozik, ami eltűnik, amikor másokat megaláznak, kínoznak, vagy elnyomnak. A méltóság, olyan mint a szabadság. Nem gondolunk rá, amíg meg nem fosztanak minket tőle. Viszonylag természetesen viseljük, amíg meg nem aláznak minket és akkor már nagyon hiányzik az elvesztett méltóság. Ezt erősíti a körlevél egy fontos gondolata: „az emberi élet célja a kiteljesedés és tökéletesedés”. A mondat Arisztotelészig visszavezethető, Aquinói Szent Tamástól származik. Ha az emberben benne van a teljesség, ha több síkon éli az életét, akkor nehéz megalázni. Végül szeretnék a körlevélből is a méltóságról idézni. „Az ember az Istentől kapja lényegi méltóságát, és ezzel azt a képességét, hogy minden társadalmi intézményen felül emelkedjék az igazság, jó irányába.” Itt is arról van szó, hogy bizonyos közösségben, ahol esetleg a létem megnyomorított, megalázott, ott felül tudjak emelkedni, egy nagyobb, egy másfajta közösség nevében. És egy másik idézet: „Az ember hivatása itt a földön az emberi méltóság védelmében és előmozdításában fejeződik ki, amelynek eszköze a közjó szolgálata.” Itt is egy nagyobb közösséghez való kapcsolódás jelenik meg. Minden tudományos és technikai alkalmazás értékmérője az ember méltóságának megbecsülése, amelynek együtt kell járnia a többi teremtmény és az egész teremtés tisztelésével. Ez pedig már a környezetvédelemhez is kapcsolódik.

 

Étkezés

 

Még egy dolog említenék, amit ezekből a művekből kigyűjtöttem és fontosnak érzem, hogy ebben a globalizáció és egyéni felelősség témakörben megosszam önökkel. Ez egy elég profán dolog: az étkezés. „Az étkezés összeköt minket azzal a szélesebb közösséggel is, akik előállították az ételt.” Ez egy mély gondolat és gondoljunk bele, hogy mi történik az étkezéssel a világban, amiben élünk. A tojást Chilében állították elő, a csirkét Kínában, a sajtot Lengyelországban, vagy Litvániában. Egy polgármesterrel beszéltem az egyik ügyünkben Szerencs környékén és azt mondta, hogy borzasztó, hogy már az öreg nénikék, akiknek egyébként ott van a háztáji, azoknak is könnyebb megvenni mindent. Meg is teszik ezt, hogy átsétálnak a szupermarketba, és onnan veszi meg, ahelyett hogy a kertben kihúzna a földből a zöldséget. Nagyon sok mindenhez kapcsolódik, ami a környezetvédőknél nagyon komoly probléma és a globalizációval is összefügg:

·        az exportorientáltság túlerőltetése,

·        a genetikailag módosított szervezetek, és ezzel kapcsolatban

·        a biológiai sokféleség megőrzése.

 

Összefoglalás

 

Beszéltünk arról, hogy hálózatokat lehet építeni, és hálózatokhoz lehet csatlakozni. Itt a nyelvtudás, az információs technika alapvetően elsajátítandó dolgok. Ezek alapvető, de nem legyőzhetetlen feltételek. Itt a kulturális, tudományos és civil kapcsolatok nagyon fontosak. Egy fiatal embernek a saját szakmai meg emberi fejlődésében biztos, hogy jelentős szerepet fog játszani.

Beszéltünk a kiteljesedésről és a tökélesedésről. Ennek az lehet az módja, hogy ellen állunk a fogyasztói társadalom ócska termékeket, kultúrát ránk erőltető hatásainak. Ez csak úgy megy, hogyha nyitottak vagyunk, és komoly hálózatokban próbálunk védekezni. Mások méltóságát nem sérteni nagyon nehéz feladat, de ez egy kategorikus parancs.

Az utolsó, amit mondtam az ember egészségére való alapvető figyelem. Nem szabad, mint a birkák mind megenni azt, ami nem igaz. Az élelmiszer tudatosságnak akármilyen olcsón meg egyszerűen is hangzik nagyon sok komoly következménye lehet magára a rendszerre nézve. Ha az emberek egyszer megnézik, elkezdik komolyan kutatni, hogy milyen ivóvizet isznak, milyen élelmiszereket esznek, annak nagyon-nagyon komoly következménye lesz az egész globalizált világrendre. Minden összefügg mindennel, tulajdonképpen ezzel az egy mondattal elintézhettem volna az egész előadásomat.

 

Mit tesz a hivatal? Hogyan lehet kapcsolódni?

 

Arra kértek még a szervezők, hogy egy pár mondatot arról is beszéljek, hogy mit tesz a hivatalunk, és ahhoz hogy lehet kapcsolódni. Az ombudsmani hivatalok történetüket tekintve 200 éve léteznek. 1808-ban alakult Svédországban az első ombudsmani hivatal. Alapjában véve két funkciója van. Az egyik az, hogy az ombudsmanhoz bárki panasszal fordulhat, ha a hatóságok megsértették a jogaikat. Ez már 200 éve így van, és nekünk ez a fő munkánk. A másik szintén klasszikus feladata az ombudsmanoknak, hogy szószólók legyenek, akár a parlamentben, akár más döntéshozó szerveknél „elkezdjék verni az asztalt”, hogy igenis a környezet, a természet, én esetemben jövő generációk érdekét is vegyék jobban figyelembe. Nálunk mindez kiegészül egy harmadik stratégiai funkcióval. Ebben két nagy programunk van, amit a rendelkezésünkre álló hat évben igyekszünk csinálni. Az egyik téma: a klíma, a nemzetközi klíma, ami egy globális téma. A másik lokális, glokális (össze is szokták vonni a két szót) programunknak a címe: a fenntartható kis közösségek csírái.

 

A klíma kérdésről most a brit kormánynak néhány hivatalnokával, és a nagyon komoly kutatói hátterével tudtunk kapcsolatba kerülni. Azt kommunikálják, azt hirdetik, hogy ez nem környezetvédelmi, vagy nem csak környezetvédelmi kérdés. (Ezt szomorúan hallja az ember, mert akkor ez azt jelenti, hogy a környezetvédelmi kérdés, ez olyan kicsit lesajnálható dolog) De a politikusok, ezt a nyelvet beszélik. Így azt sulykolják a politikusaik fejébe, hogy a klíma kérdése nem környezetvédelmi kérdés többé, nem csak, hanem nagyon komoly alapvető gazdasági kérdés és biztonságpolitikai kérdés. Egy-két évtizeden belül, ugye a víz és a többi erőforrás, az élelmiszer, nagyon komoly lokális, sőt regionális háborúk kirobbantója lehet, nem beszélve az egyéb társadalmi konfliktusokról, amit az ilyen éhség menetek, szomjúság menetek idézhetnek elő. Az emberiségnek olyan problémája ez, amin azonnal el kell kezdeni dolgozni. A brit kormány az, aki energia szempontból a teljes, tehát már a következő években is nagyon komoly 20-30 százalékban megújuló energiaforrásokat felhasználó arányt akarnak elérni. Ha itt technológiai mérnököt kérdeznek, az azt mondja, hogy lehetetlen. A politikus ad a mérnöknek két nagy pofont, akkor elpuhul, és azt mondja, na jó, megpróbálom. De már 2020-ra, a többség 2050-re valóban egy olyan állapotot akar, amikor már nem rontunk a klímán. Nyilván van egy túllövése, tehát nem fog 2050-től már a klíma javulni, azt meg végképp nem lehet tudni, hogy milyen önmagukat erősítő folyamatok -már az emberektől függetlenül - lépnek majd működésbe.

 

Azt látjuk, hogy a fenntartható kisközösségek erejét meg kell erősíteni, még akkor is, hogyha nagyon sokszor az látszik, hogy ez nem fősodor, ez nem lehet minta mindenkinek. Most lehet, hogy még nem. Ha azt nézzük, hogy milyen gazdasági, kulturális és egyéb krízisek rázkódtathatják meg a világot, csak azért, mert elfogynak bizonyos erőforrások, akkor erre igenis szükség van. Elfogynak, még hozzá belátható időn belül, az önök életében. A klíma megváltozik, és ennek már minden jelét látjuk. Már a jéghegyek jelentős része, nem egy-két százalékának az elvesztéséről van szó, a korallzátonyok és a tengeri élő világának a bölcsője jelentős 30-40-50 százalékos veszteségéről számolnak már be különféle források. Olyan változások állhatnak tehát be a Föld kultúrájában, gazdaságában, amik milliárdokat tesznek elveszetté, és akkor elkeseredetten csavargatják a fejüket. Akkor kell tudni olyan helyileg megvalósítható önerőből megvalósítható projekteket, cselekvési módokat mutatni, amik működnek és reményt és túlélési lehetőséget adnak.

 

 

Köszönöm szépen a figyelmet és köszönöm a meghívást!.