Az állásfoglalás letöltése: [PDF; 133 Kbyte]

---

A JÖVŐ NEMZEDÉKEK ORSZÁGGYŰLÉSI BIZTOSA KÖRNYEZETPOLITIKAI ÁLLÁSFOGLALÁSA

a Duna-völgy fejlesztéspolitikájáról és ökoszisztéma szolgáltatásainak, haszonvételi lehetőségeinek megőrzéséről

Ügyszám: JNO-30-81/2011

1. Az állásfoglalás célja

A Duna-Eurorégió alapítására irányuló kezdeményezés kivételes alkalmat teremt arra, hogy méltóképpen gondoskodjunk a Dunához kapcsolódó, különösen értékes természeti és kulturális örökség sorsáról. A Jövő Nemzedékek Országgyűlési Biztosának Irodája (továbbiakban: JNO) ezen örökséggel kapcsolatos törvényes kötelezettségének¹ tesz eleget, amikor ajánlásait megfogalmazza, és azokkal az Országgyűléshez illetve a kormányhoz fordul az alábbi, a Duna és a Duna-táj jövőjét hosszú időre meghatározó kérdésekben:

az ökológiai rendszerek épségének védelme illetve helyreállítása,

a fejlesztési törekvések összehangolása és fenntarthatósága,

a regionális együttműködésben rejlő lehetőségek kihasználása.

A három cél egymással szorosan összefügg, és ennek megfelelően kell megjelenniük a regionális együttműködés napirendjén. A tennivalók sorában pedig feltétlen elsőbbség illeti a természeti erőforrások védelmét, az életformák gazdag változatosságát fenntartó erőfeszítéseket. Magyarországnak természeti adottságai, földrajzi helyzete folytán létérdeke, hogy ez az álláspont érvényesüljön, ez pedig átgondolt, egységes és következetesen képviselt kormányzati stratégiát kíván. A JNO ennek kialakításához kíván hozzájárulni állásfoglalásával.

2. A hatáskör megalapozása

Az Alkotmány 18. §-a, illetve 70/D. § (2) bekezdése szerint a Magyar Köztársaság elismeri és érvényesíti mindenki jogát az egészséges környezethez, s a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jogot – többek között – az épített és a természetes környezet védelmével valósítja meg.

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosáról szóló 1993. évi LIX. törvény (Obtv.) 27/B. § (1) bekezdése szerint a jövő nemzedékek országgyűlési biztosa figyelemmel kíséri, értékeli és ellenőrzi azon jogszabályi rendelkezések érvényesülését, amelyek biztosítják a környezet és a természet állapotának fenntarthatóságát és javítását. Feladata a mindezekkel kapcsolatban tudomására jutott visszásságok kivizsgálása vagy kivizsgáltatása, és orvoslásuk érdekében általános vagy egyedi intézkedések kezdeményezése. Az Obtv. 27/B. § (3) bekezdés c) pontjának I. fordulata, valamint g) és h) pontjai ezen túlmenően Magyarország nemzetközi környezetvédelmi kötelezettségeivel kapcsolatban is feladatokat határoz meg a JNO-nak.

3. Előzmények

A WWF 2008 szeptemberében benyújtott panasza nyomán a JNO vizsgálatot indított, majd 2010. október 14-én állásfoglalást tett közzé a Duna hajózhatóságának javítását célzó közlekedésfejlesztési tervekkel kapcsolatban². Ebben javasoltuk a hatályos magyar szabályozás módosítását a nemzetközi előírások figyelembe vételével. A TEN-T projektek vonatkozásában a környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi érdekek érvényesülését biztosító eljárási rend kialakítását szorgalmaztuk. Kértük a tervezést megalapozó vizsgálatoknál az EU Víz Keretirányelv³ előírásainak való megfelelést. Egyúttal kezdeményeztük a fejlesztési tervek gazdasági megalapozottságának mérlegelését. A vizsgálat fontos tanulsága, hogy Magyarországnak nincsenek olyan nemzetközi jogi kötelezettségei, sem a vízi szállítással kapcsolatos gazdasági érdekei, amelyek indokolnák a hajózási szempontok kiemelt kezelését más ökológiai szolgáltatásokkal szemben. Ökológiai kockázatot rejt magában, hogy a Duna hajózhatóságával kapcsolatos hazai jogszabály sokkal szigorúbb követelményeket támaszt, mint amire Magyarországot a nemzetközi megállapodások kötelezik.

Ezzel egyidejűleg, 2010. október 20-án az Országgyűlési Biztos Hivatalában rendezett tanácskozás⁴ áttekintette azokat az ökológiai szolgáltatásokat, melyeket a Duna-völgy, mint többszörösen összetett ökológiai rendszer nyújt az itt élők számára. Az érintett tudományterületek mértékadó szakemberei egyetértettek abban, hogy a Duna és mellékfolyói, az ezekhez kapcsolódó árterek és felszín alatti vízrendszerek, illetve ezek élővilága alapvető szerepet játszottak s játszanak ma is az itt élő népek életében. Rámutattak az azonosított ökológiai szolgáltatások gazdasági és egyéb értékére, valamint arra, hogy az ökológiai szolgáltatások egységes, rendkívül sérülékeny rendszert alkotnak. Kiemelték e szolgáltatások közül

a térség ellátásában stratégiai jelentőségű parti szűrésű ivóvíz-kivételi lehetőséget,

a felbecsülhetetlen értékű felszín alatti ivóvíz-készletet,

a folyó és az árterek vízkészlet-szabályozó – tározó és levezető – funkcióját, s ezzel összefüggő befolyását a talajvíz szintjének fenntartására, a talaj nedvességtartalmának növelésére,

a kavicságy illetve a mederfenék biológiai szűrőrétegének víztisztító képességét, a Duna öntisztító kapacitását, az árterek szennyezés-megkötő képességét⁵,

a Duna bennszülött (endemikus) fajainak védelmét. Ezek a fajok a Duna vízrendszerén alakultak ki és jórészt ma is csak itt és leginkább a főágban fordulnak elő (dunai ingola, magyar bucó, német bucó, leánykoncér, selymes durbincs), ezeket kizárólag a Dunán és vízrendszerén lehet megőrizni⁶,

az árterek és mellékág-rendszerek gazdag élővilágát,

az itt létesített négy nemzeti parkunk, valamint három további tájvédelmi körzet kitüntetett fontosságát a biológiai sokféleség megőrzésében,

az egykori árterek és azokhoz kapcsolódó alacsony fekvésű területek rendkívül kedvező, jelenleg alig kihasznált adottságait az erdő- és mezőgazdaság, legeltetés, gyümölcs-termesztés, halászat és vízivad, nagyvad vadászati haszonvétel szempontjából⁷,

a mezőgazdaság jövőjét biztosító talajnedvesség-pótlási lehetőséget,

a folyó kinetikus energiáját,

a dunai hajózó útvonal szerepét a teher- és személyszállításban,

a páratlan szépségű táj fontosságát a tömegsport szempontjából, valamint rekreációs és idegenforgalmi jelentőségét.

Az utóbbi évtizedekben a szolgáltatások forrását képező rendszerek egyre súlyosabb, részben visszafordíthatatlan károkat szenvedtek. Ennek oka egyrészt az öntisztító kapacitásukat messze meghaladó ipari, mezőgazdasági és kommunális szennyeződés, másrészt pedig az árvizek lefolyását gyorsító, az árteret beszűkítő, ökológiai szempontokra nem tekintő, a parti élővilágot a folyótól elszakító folyamszabályozás. Különös gondot jelent a felső szakasz országhatárunkon kívüli belépcsőzése következtében az érkező víz hordalékhiányos egyensúlyi állapota, amit a folyó a mederből elragadott hordalékkal tud pótolni. Ez az ivóvíz-szűrő kavicsréteg elvékonyodását, medermélyülést, és ennek nyomán a környező terület talajvíz-tükrének süllyedését okozza.⁸

4. Az ökológiai rendszerek épségének megőrzéséről

A globális ökológiai válság fenyegetése szemléleti fordulatot hozott a természeti forrásokkal való bánásmód megítélésében. Az Európai Unió a biológiai sokféleség hanyatlásának megállítása mellett kötelezte el magát. Az ezzel kapcsolatos célkitűzések azonban eddig nem teljesültek. A tudományos felismerésektől a politikai programalkotáson és az annak megfelelő jogszabályokon keresztül a konkrét államigazgatási intézkedésekig terjedő láncolat több helyen túlságosan gyenge volt, illetőleg megszakadt. Jellemző, hogy az EU VI. környezetvédelmi akcióprogramjának félidős felülvizsgálata 2007-ben azt mutatta ki, hogy az Unió célkitűzései egyebek közt a biodiverzitás megvédése terén sikertelenek maradtak, annak ellenére, hogy az akcióprogram egyes elemei a programra való kifejezett hivatkozással számos európai jogszabályban megjelentek.

A tagállamoknak tehát fokozniuk kell erőfeszítéseiket, mert csak így adhatnak választ korunk egyik legsúlyosabb kihívására. Ezt a törekvést tükrözi az Unió nem egy újabb keletű programja, határozata és állásfoglalása, köztük a Biodiverzitás 2010 program⁹, és annak fejleményei¹⁰, a Víz Keretirányelv, valamint az Élőhelyvédelmi Irányelv¹¹. Ezeknek a törekvéseknek teljes következetességgel kell érvényesülniük az Európai Unió Duna-Régió Stratégiájában. Megengedhetetlen, hogy a helyes felismerések a végrehajtás során elsikkadjanak, illetve üzenetüket már a programkészítés során elhomályosítsák a rövid távú gazdasági és politikai érdekekkel kötött kompromisszumok.

A Duna hazai vízgyűjtőterületén súlyosan terhelt, de még többé-kevésbé élő vízfolyások, természetközeli állapotukat őrző nedves területek, stratégiai jelentőségű felszín alatti ivóvíz-tartalékok találhatók. A jövő nemzedékek iránti kötelességünk, hogy ezek védelmében minden tőlünk telhetőt megtegyünk. A magyar kormányt az ország elemi érdekei, valamint szerződésben vállalt nemzetközi kötelezettségei indíthatják arra, hogy így járjon el, és megakadályozza e súlyosan terhelt, nélkülözhetetlen természeti források további romlását.

A JNO ezért felhívja a kormányt és az érintett helyi önkormányzatokat a Duna-völgy jövőjének rendszerszintű átgondolására és tervezésére. Kerüljön a fejlesztési döntések középpontjába az ökológiai szolgáltatások lehető legteljesebb mértékű megőrzése, a leromlott vagy eltűnőben lévő szolgáltatások rehabilitációja. A döntéseket megalapozó, a döntésekkel kapcsolatos beruházásokban közvetve sem érdekelt intézetek által végzett vizsgálati elemzések és stratégiai hatásvizsgálati eljárások megnyugtató módon bizonyítsák minden esetben, hogy a tervezett fejlesztések nem kockáztatják a biológiai sokféleséget, hanem az ökológiai rendszerek megbomlott egyensúlyának helyreállítását szolgálják. Amennyiben egymást kizáró haszonvételi módok között kell választani, minden esetben a megújuló részesüljön előnyben, és a nem-megújulóról (pl. a mederfenék létfontosságú kavics hordalékanyagának kitermeléséről) mondjanak le. Mindez nem „környezetvédelmi” szakkérdés, hanem valamennyi ágazat feladata.

Egyes részterületeket illetően javasoljuk, hogy

a meglévő mély fekvésű területeket, medreket és ártereket használják a nagyvizek tározására, s ezzel tegyék lehetővé a hagyományos, külterjes ártéri gazdálkodási formák felelevenítését;

részesítsék előnyben a mellék- és holtágak önfenntartására építő, a természetes folyamatokat segítő (minimális költségű) rehabilitációs eljárásokat;

a felső szakaszról már alig pótlódó kavicskincs megőrzése és a további medermélyülés elkerülése érdekében valósuljon meg a hidro-ökológiai alapokra épített hordalék-gazdálkodás, és a hajózást javító beavatkozások, illetve a hajóút paraméterek alkalmazkodjanak a vízügyi ágazat által készítendő hordalék-gazdálkodási tervhez; ez a terv tartalmazza a hordalék-visszapótlás megvalósításának megfelelő módszerét; a Duna medrét érintő kotrási tevékenység ellenőrzése pedig az érintett ágazatoktól független szervezet közreműködésével folyjék;

a hazai Duna-szakaszon az ártéri erdőkben (melyek a budapesti szakasz kivételével európai közösségi jelentőségű Natura 2000-es védett területek) az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény rendelkezéseinek¹² megfelelően a szálaló vágási módot alkalmazzák, a tarvágásos véghasználat és teljes talaj-előkészítés helyett (ami mélyszántást jelent, ezáltal a védett növények ezreit pusztítja el), hogy a visszaerdősítés mindenütt az őshonos fafajokkal történjen; és hogy a biodiverzitás növelése érdekében részesítsék megfelelő védelemben és kezelésben a fajgazdag hullámtéri gyepterületeket¹³,

a parti, ártéri, illetve nagyvízi mederbe eső ingatlanok magántulajdonba adását, beépítését és árvízvédelmét az ökológiai és a regionális árvízvédelmi érdekek elsőbbsége alapján szabályozzák,

a Duna mentén teremtsenek kedvező feltételeket a környezetbarát sport, kulturális és ökoturizmus számára, az ökológiai fenntarthatóság és a környezet eltartóképessége figyelembevételével,

a fejlesztések segítsék elő a fenntarthatóság igényének megfelelő, mozaikos vidékgazdaság kialakítását, mely a tevékenységek és a tájhasználat változatosságán alapul.

A vidékfejlesztés, a vízügy és a környezetvédelem egységes irányítása az új kormányzati struktúrában kedvező feltételeket teremt ahhoz, hogy az integrált tájgazdálkodás elvei érvényesüljenek a Duna-tájat érintő regionális fejlesztési elképzelésekben. Azonban a hosszú távú érdekek érvényesítése helyi szinten is egységes tervezést kíván. Az egyedi, települési önkormányzati döntések nem tudják figyelembe venni az egyenként kis léptékű beavatkozások együttes hatását; ezért megfontolandó, hogy a budapesti agglomerációhoz és a Balaton-régióhoz hasonlóan a Duna mentén is létrejöjjenek a fejlesztések összehangolásának intézményes feltételei. Ezt a célt szolgálhatná egy regionális fejlesztési terv készítése, esetleg regionális tanács felállítása. Ez utóbbi a szóban forgó valamennyi ökológiai szolgáltatás kapcsán érintett közigazgatási ágazatok, társadalmi szervezetek és tudományos intézmények képviselőiből állna, és a regionális fejlesztéseket érintő általános és egyedi döntéseknél¹⁴ az Országos Környezetvédelmi Tanácshoz hasonló jogosítványokkal¹⁵ rendelkezne¹⁶.

5. Fejlesztési prioritások a Duna Eurorégió Stratégiájában

A JNO aggasztónak tartja, hogy az Európai Unió 2010. decemberben elfogadott Duna-Régió Stratégiája nincs kellő tekintettel az érintett természeti rendszerek egységére¹⁷. A közzétett akcióterv általános célkitűzésként ismételten hangsúlyozza elkötelezettségét az ökológiai fenntarthatóság elve mellett, a tényleges akciók felsorolása azonban részben ellentmond ennek a törekvésnek. A „fenntartható” jelzővel ellátva itt a környezet nagyléptékű átalakításával járó fejlesztési tervek is szerepelnek. Meglehet, az egymást kizáró elgondolások éppen a régió sajátos problémáira és adottságaira válaszoló, egységes stratégia hiányában kerültek egymás mellé.

Így az Európai Unió Duna-Régió Stratégiájának közlekedési fejezete a „technikai szempontokon és infrastruktúrákon túlmenő” mobilitási koncepció mellett „a létező hajózóút-szűkületek megszüntetéséről” is szól, és ezzel a duzzasztás, nagyarányú mederkotrás és egyéb, az ökoszisztémát súlyosan érintő beavatkozások elvi lehetőségét teremti meg. Örvendetes ugyanakkor, hogy a program félreérthetetlenül előnyben részesíti a kikötők, a hajópark, a navigációs eszközök és a szakemberképzés korszerűsítését.

Az akcióterv energetikai fejezete sajnos ellentmondásba kerül az ökológiai fenntarthatóság követelményével. A megújuló energiákkal kapcsolatos célkitűzések ugyan elsősorban a nap- és szélenergia hasznosításáról szólnak, a tényleges akciótervek között azonban már megjelenik a Duna és mellékfolyói („fenntartható”) vízenergia-előállítási potenciáljának fejlesztése. Az Európai Unió Duna-Régió Stratégia ezen belül kifejezetten az energiaigény napi ingadozásának megfelelő csúcsidőszaki áramtermelésre kialakított duzzasztóműveket említi. A környezetvédelmi szakemberek világszerte éppen ezt a megoldást tartják a leginkább ártalmasnak a folyami és ártéri élővilágra nézve, mivel ez esetben az áramtermelés a csúcsidőszakban naponta lebocsátott méteres árhullámmal jár, ami minden egyéb haszonvételi mód (közlekedés, turizmus, mezőgazdaság, a flóra és a fauna túlélése) szempontjából nehezen, vagy sehogyan sem kezelhető problémát jelent¹⁸. A folyók csak abban az esetben számítanak „megújuló” energiaforrásnak, ha az energiatermelés nem jár a vízjárás, a meder vagy az árterek állapotába történő nagyobb arányú beavatkozással.

Ezért a magyar kormányhoz fordulunk, és javasoljuk, hívja fel az Európai Unió Duna-Régió Stratégia készítőinek és végrehajtóinak figyelmét: nem kerülhetik meg a fejlesztési célok hierarchiájának megállapítását. A ma élők és utódaink érdeke egyaránt azt kívánja, hogy az egymással vetélkedő haszonvételi törekvések érvényesülését rendeljék alá az alapvető ökológiai szolgáltatások megőrzéséhez, illetve rehabilitációjához fűződő hosszabb távú érdekeknek. Amennyiben ezt elmulasztják, szükségképpen ennek az ellenkezője történik: a természeti források megújuló képességét meghaladó vagy azt károsító használat veszélybe sodorja az emberhez méltó élet nélkülözhetetlen természeti feltételeit, illetve korlátozza azok hozzáférhetőségét.

6. A dunai vízi út fejlesztése az Új Széchenyi Tervben

A nyilvános vitára bocsátott tervezettől eltérően a 2011 januárjában induló Új Széchenyi Terv stratégiai programjának közlekedési fejezete a 304. oldalon így fogalmaz:
„A hajózást akadályozó gázlók és szűkületek megszűnnek a DB ajánlásainak és az ENSZ EGB előírásainak alapul vételével, azaz kiépül a Duna 1811-1641 fkm szakaszán a VI/B és az 1641-1433 fkm szakaszán a VI/C vízi út.”

A JNO ismételten emlékeztet arra, hogy az idézettel ellentétben az ENSZ EGB¹⁹ajánlások csupán a IV. hajóosztály előírásainak való megfelelést javasolják, amelyek a hazai folyamszakasz adottságainak megfelelő 25dm hajózási mélységgel számolnak az év 60%-ában (ezeken alapul a TEN-T fejlesztésekről szóló 1692/96/EK bizottsági határozat is). Mint azt a korábbi állásfoglalásunk részletesen kimutatta, ennél szigorúbb szabályozási paraméterek alkalmazására Magyarországot semmiféle nemzetközi jogi kötelezettség nem kényszeríti. A Duna Bizottság ajánlásai nem jelentenek jogi kötelezettséget, s egyébként azok sem a VI. hajóosztályra vonatkozó paraméterekre támaszkodnak. Ez utóbbiak kizárólag a hazai joganyagban szerepelnek. A JNO ismételten javasolja a 17/2002 (III.7.) KöVim rendelet módosítását, mivel végrehajtása a természeti környezetbe történő nagyarányú, visszafordíthatatlan beavatkozás nélkül nem lehetséges.

Korábbi állásfoglalásunk kimutatta, a 2010 októberében rendezett Duna-konferencián elhangzottak pedig ismételten megerősítették, hogy

gazdasági elemzések nem támasztják alá költséges, jelentős környezeti kockázattal járó folyamszabályozási eljárások alkalmazását: a vízi forgalom növekedése, illetve az ebből Magyarországra háramló haszon mértéke korántsem állna arányban a jól prognosztizálható költségekkel és a természeti rendszereknek okozott károkkal²⁰,

a hajózási feltételek javítása – az ENSZ EGB besorolás szerinti IV. osztályú vízi útra jellemző paraméterek között – környezetkímélő eszközökkel biztosítható, melyek közül többet maga az Új Széchenyi Terv is felsorol: a hajózó útvonal jobb kijelölése, monitoring, a személyi, szervezeti és jogi feltételek javítása, a medersüllyedés minimalizálása (a meder kotrásának tilalma és a kiemelésre kerülő hordalék visszatöltése révén).

A hajózás mint környezetbarát közlekedési és szállítási mód előmozdítása érdekében a JNO az alábbi javaslatokkal él:

Mivel a Duna hajózhatóságával kapcsolatos beavatkozások közvetlen hatással vannak a folyó ökológiai állapotára, a beavatkozások tervezésében teljes mértékben érvényesíteni kell a Víz Keretirányelv, valamint a Natura 2000 előírásait. Minden esetben vizsgálandó, hogy milyen intézkedésekkel tartható fenn a jó ökológiai állapot, illetve hogy a tervezett megoldásnak létezik-e környezetileg kedvezőbb, gazdaságosan kivitelezhető alternatívája.

A projekt tervezésének megkezdésével egyidejűleg stratégiai környezeti vizsgálatot kell végezni, amelyből kiderül, hogy a tervezett intézkedések miként illeszkednek Magyarország közlekedéspolitikájába. Hogyan befolyásolja a vízi tranzitforgalom tényként kezelt növekedése a közúti, illetve a vasúti szállítást; illetve a zaj- és a légszennyezést. Ezzel összefüggésben vizsgálni kell, hogy az állami kiadások hatékonyan szolgálják-e az elérni kívánt célokat, a projekt gazdaságos-e, milyen konkrét gazdasági hasznot hajt, milyen mértékben járul hozzá a magyar versenyképesség javításához. Vizsgálni kell azt is, milyen nagyságrendűek lesznek a hajóút fenntartásának költségei és ezek a költségek mennyiben térülnek meg.

Legyen a magyar Duna-szakasz a dunai vízi út legjobban kitűzött, a mederviszonyokhoz legpontosabban illeszkedő, elektronikus navigációs támogatással legjobban ellátott, legbiztonságosabban hajózható szakasza, anélkül, hogy a folyó és az élővilág ökológiai állapota sérülne. A kormány kísérje figyelemmel a fenti célokat szolgáló intézkedések hatását a hajózási és szállítási volumenre, s ennek figyelembevételével döntsön a további fejlesztési tervekről.

A JNO felhívja a figyelmet azokra a régóta szorgalmazott gazdasági lehetőségekre, melyek a hazai folyamszakasz adottságainak megfelelő, kisebb merülési mélységű hajópark kialakításából adódnak.

A regionális együttműködési kezdeményezések és a kormányprogram vitája kapcsán szakmai és tudományos fórumokon ismételten felmerült a Duna vízenergia potenciáljának duzzasztóművek útján történő hasznosítása, mondván, hogy ezek olcsó, tiszta, megújuló energiát biztosítanak. A JNO emlékeztet arra, hogy az elmúlt évtizedek tudományos vitáiban túlsúlyba került álláspont szerint a síkvidéki duzzasztóművek útján megvalósuló áramtermelés sem tisztának, sem megújulónak nem minősíthető. A duzzasztás következményei ugyanis (többek között a szennyezett hordalék kiülepedése, a talajvíz szintjének megemelkedése, az alvízi és felvízi szakasz, valamint az ártér és a partok élővilága közti kapcsolatok megszűnése) megújuló természeti forrásokat kockáztatnak. Ezek közül kiemelendő a természetes parti szűrésű vízkivételi lehetőségek csökkenése, a stratégiai jelentőségű felszín alatti vízkészletek szennyeződése, az élőhely-pusztulás és az ökoszisztémák degradálódása. A termelt energia pedig csak akkor minősül gazdaságosnak, ha eltekintünk azoktól az externális költségektől és veszteségektől, amelyeket létrehozásuk és működésük előidéz; ezek részét képezik annak az egyre növekvő adósságtömegnek, amelyet a ma élők a jövő nemzedékeknek hagynak örökül. Ezért a JNO megnyugtatónak tartja a magyar kormány 2011 februárjában tett nyilatkozatát, amely kizárja ilyen erőművek építésének lehetőségét a Duna magyarországi szakaszán.

7. A Dunát és vízgyűjtőterületét érintő ökológiai kockázatok mérséklése

A JNO üdvözli az Európai Unió Makro-regionális Stratégiája magyar programjának előkészítéséről rendelkező 1001/2011. (I.14.) sz. kormányhatározatot, mely szerint Magyarország társkoordinátorként a vízminőség védelmére és megőrzésére Szlovákiával, a környezeti kockázatok kezelésére pedig Romániával közösen dolgoz ki makro-regionális programot. Ez aligha történhet meg a vízminőséget, illetve a környezeti kockázatokat a lehető legnagyobb mértékben érintő vitás ügyek áttekintése és rendezése nélkül, melyekről éppen a nevezett országok folytattak elhúzódó, eredménytelen tárgyalásokat. A regionális együttműködés kibontakozása kedvező lehetőséget teremt a megegyezésre két, országunkat érzékenyen érintő kérdésben:

a hágai Nemzetközi Bíróság a Bős-Nagymarosi Vízierőművel kapcsolatos ítéletének végrehajtásáról;

az országhatárokon átlépő vízfolyások védelméről, különös tekintettel a Duna vízgyűjtőterületén elhelyezkedő, a környezetet veszélyeztető létesítmények üzemeltetésére, illetve az Európai Bizottság Nagybánya Munkacsoportja által készített ajánlások végrehajtására.

Bős-Nagymaros

Szlovákia és Magyarország a Bős-Nagymarosi Vízlépcsőrendszerrel kapcsolatos jogvitája²¹ a Duna egyoldalú elterelése (1992) óta nem csak politikai feszültséget, hanem folyamatosan súlyosbodó környezeti károkat is okoz. Az érintett Duna-szakaszon kialakult helyzet létfontosságú természeti forrásokat fenyeget, elsősorban a Szigetközben: a felszín alatti ivóvíz-bázist, az egykori főmeder és az árterek gazdag élővilágát²², valamint a meder állapotát²³, s így a legszorosabban érinti a jövő nemzedékek életlehetőségeit. Ezért a JNO felhívja a kormányt, hogy tegyen újabb erőfeszítéseket a hágai Nemzetközi Bíróság ítéletének végrehajtása érdekében²⁴. A regionális együttműködésre irányuló európai kezdeményezés hozzájárulhat a hágai Nemzetközi Bíróság ajánlásainak végrehajtását célzó tárgyalások sikeres lezárásához²⁵. A Magyar Köztársaság érdekei azt kívánják, hogy a két fél között mielőbb megszülessen a végleges, vagy akár ideiglenes megegyezés a bős-nagymarosi rendszer közös üzemeltetésének rendjéről²⁶ a hágai döntés szellemében.

Mint köztudomású, a Nemzetközi Bíróság ítélete érvényesnek mondja ki az 1977-ben kötött államközi szerződést²⁷, és azt kívánja, hogy a felek ennek keretei között törekedjenek megfelelni az ökológiai elővigyázatosság elvének²⁸. A bíróság figyelmét nem kerülte el az 1977-es szerződés 14.§-a, melynek első bekezdése garantálja, hogy a Duna eredeti medrébe a természeti környezet szükségleteinek megfelelő vízmennyiség jusson; és ennek érdekében a harmadik bekezdésben feljogosítja a feleket, hogy az energiatermelésből való részesedésük rovására a szükségesnek ítélt vízmennyiséget a folyó eredeti medrébe bocsáthassák²⁹. Ennek mértékét illetően útbaigazítással szolgál az 1992-es helsinki Egyezmény az országhatárokat átlépő vízfolyások és nemzetközi tavak védelméről és használatáról, amely a nemzetközi folyók „méltányos és ésszerű” használatát írja elő³⁰, valamint az 1976-ban kötött magyar-csehszlovák határvízi egyezmény, amely a Duna vízhozamából való részesedést 50-50%-ban állapítja meg³¹. Az Európai Bizottság 1993. december 22-én azt javasolta, hogy a felek a végleges megállapodásig a vízhozam 40%-át juttassák az eredeti mederbe³². E javaslat végrehajtására azonban nem került sor. Jelenleg a két ország 1995. áprilisi megállapodása alapján³³ – amelyet Magyarország csak ideiglenesnek tekint – a teljes vízhozam 20%-a folyik az eredeti mederben, és ennek súlyos környezeti következményei tapasztalhatók. A vízviszonyok közelítése az eredeti állapothoz az egyetlen lehetőség arra, hogy a szigetközi Öreg-Duna hullámterében, valamint az érintett partszakaszon az élőlénytársulások további súlyos károsodását megakadályozzuk.

Magyarországnak tehát jó oka van rá, hogy az igényét képező vízmennyiséget teljes egészében az eredeti Duna-mederbe juttassa, és lemondjon a bősi áramtermelésben való részesedésről. Ez felelne meg a Nemzetközi Bíróság 1997-es ítéletében szereplő „éberség és megelőzés” elvének³⁴. Nyilvánvaló az is, hogy az ökológiai érdekek megítélésében 1977 óta világszerte hatalmas változás következett be. E változások figyelembevételét a Nemzetközi Bíróság ítélete is előírta: ma az ivóvíz-bázisok, valamint az élővilág védelme sem tekinthető kevésbé fontosnak, mint az energiatermelés. Egyértelműen ezt a változást tükrözi az EU Víz Keretirányelve is. Ezért a vízmegosztási arányok módosításával kapcsolatos igényeink – a rendszer közös működtetéséről születő megállapodás részeként – kedvező fogadtatásra számíthatnak bármely nemzetközi bírói fórum előtt.

A JNO javasolja, hogy Magyarország teljes felhatalmazással bíró tárgyaló megjelölésével egyidejűleg³⁵ ilyen tartalmú javaslatot juttasson el mielőbb a szlovák félhez. Amennyiben ez elutasításban részesülne, a/ forduljon az Európai Bizottsághoz, és kérje annak közvetítő közreműködését; b/ térjen vissza a hágai Nemzetközi Bírósághoz, amelynek elnöke már utalt erre a lehetőségre³⁶ az ítélet végrehajtásáról szóló tárgyalások eredményéről tudakozódva. A környezeti érdekek megítélésében bekövetkezett változások alapján arra számíthatunk, hogy a Nemzetközi Bíróság újabb ítélete jelenleginél kedvezőbb irányba terelné a megegyezési törekvéseket.

A kormánynak fentiekre tekintettel is fenn kell tartania azt a – hatályos országgyűlési határozatokon alapuló³⁷ – egyértelmű álláspontot, hogy nem áll szándékában a hazai Duna-szakaszon duzzasztógátak, illetve vízierőművek építése. Az ezzel kapcsolatos állásfoglalás lebegtetése ugyanis aláásná Magyarország helyzetét a bős-nagymarosi jogvitában.

A határokon átlépő vízfolyások védelme

2000. január 30-án átszakadt a romániai Nagybánya térségében működő AURUL ausztrál-román vegyes-vállalat kezeletlen technológiai hulladék-vizét gyűjtő zagytározó földgátja. Az esemény következtében mintegy 100.000 m3 erősen toxikus hatású cianid-komplexet tartalmazó magas koncentrációjú oldat került egy kisvízfolyáson keresztül a Szamos folyóba, majd a Tiszába, ezt követően a Dunába és a végső befogadó Fekete-tengerbe³⁸. Az Európai Unió Környezetvédelmi Főbiztosa kezdeményezésére 2000 márciusában megalakult Nagybánya Munkacsoport³⁹ jelentése szerint a káresemény bekövetkezte számos okra volt visszavezethető: szerepet játszottak benne komoly tervezési, engedélyezési és működtetési hibák (mint például a vízelvezető rendszer tervezési-építési hiányossága, az alacsony peremfal, a hibás előzetes környezeti hatástanulmány és a nem megfelelő monitoring elvárások), valamint közrejátszott a szélsőséges, de nem példa nélküli időjárás is⁴⁰. A Task Force megállapította, hogy a Tisza vízgyűjtőterületén csak Romániában 24 hasonlóan veszélyes létesítmény működik.

Az EU Víz Keretirányelve alapján a dunai országok koordináló feladatait ellátó ICPDR égisze alatt 2004 decemberében a magyar, a román, a szerb-montenegrói, a szlovák és az ukrán kormányok miniszterei együttműködési megállapodást írtak alá⁴¹. Ebben a megállapodásban a felek rögzítették együttműködési szándékukat egy integrált Tisza vízgazdálkodási terv 2009-ig történő kidolgozásában. Ennek egyik lépcsője volt a 2007-re elkészült tiszai vízbázis-elemzés, amely a vízbázis vízminőségének és vízmennyiségének állapotát elemzi, és bemutatja a felmerülő problémákat. Ugyanennek a folyamatnak az eredménye a 2010. február 10-én Bécsben aláírt, a tiszai vízbázis fenntartható fejlődését támogató miniszteri deklaráció⁴², amelyben egyebek közt az aláíró országok⁴³ hangsúlyozzák, hogy a 2010 végéig készítendő tiszai vízgazdálkodási tervet integrálni szükséges az EU Duna-védelmi stratégiájába.

2000. szeptember 11-én az Európa Tanács elfogadott egy jelentést a környezetnek kárt okozó balesetekről⁴⁴, amely kiemelt témaként kezeli a nagybányai szennyezés ügyét és európai összefogásra hív fel a megelőzés érdekében⁴⁵. E folyamat eredményeképpen az ipari balesetekkel kapcsolatos SEVESO II⁴⁶ irányelv hatóköre szélesedett és hatálya alá kerültek a bányászati tevékenységek⁴⁷. 2010 májusában az Európai Parlament tárgyalta a nemesfém-bányászati cianidos ércfeltáró tevékenység betiltására vonatkozó javaslatot, és felhívta az Európai Bizottságot a kérdéskör 2011 végéig történő felülvizsgálatára és a biztosítékadási kötelezettség megkövetelésére.

A cianid-szennyezés azonban a nemzetközi környezetvédelmi jog hiányosságaira is felhívta a figyelmet. Az államok felelőssége az okozott környezeti kárért nincs megfelelően szabályozva; szükség van a jogalkotási folyamat gyorsítására, valamint konkrétabb és szigorúbb kötelezettségeket tartalmazó jogi eszközök kidolgozására. Az EU eredetileg célul tűzte ki a határokat átlépő vízfolyások és nemzetközi tavak védelméről és használatáról szóló Helsinki Egyezmény, valamint az ipari balesetek országhatárokon túli hatásairól szóló Helsinki Egyezmény helytállással és kártérítéssel kapcsolatos, 2003-ban elfogadott jegyzőkönyvének megerősítését⁴⁸, azonban később visszakozott⁴⁹. A vonatkozó jegyzőkönyvet így csak Magyarország ratifikálta, a hatálybalépéshez pedig összesen 16 megerősítés szükséges. Bár több mint tíz év eltelt a baleset óta, érdemben nem történt előrelépés a felelősséggel kapcsolatos nemzetközi előírások területén; papíron léteznek ugyan, azonban ahhoz, hogy hatályba lépjenek, hiányzik a szükséges politikai akarat.

Magyarországnak alvízi helyzete folytán létérdeke, hogy a határokat átlépő vízfolyások védelmére irányuló európai együttműködés felgyorsuljon és hathatós eredményekre vezessen. A nagybányaihoz hasonló balesetek megelőzése érdekében a JNO javasolja a kormánynak, hogy ragadja meg a lehetőséget, amelyet egyrészt a Duna Eurorégió létrehozására irányuló tárgyalások kínálnak, másrészt az unió soros elnökeként a magyar kormányfő megnövekedett mozgásteréből adódnak, és törekedjen az alábbi célok elérésére:

1. Készüljön el a Tisza és vízgyűjtőterületének az érintett országok által elfogadott integrált vízgazdálkodási terve, és az épüljön be a Duna Eurorégió környezetvédelmi stratégiájába. Ez a terv tartalmazzon kötelező előírásokat a veszélyes létesítmények biztonságos működtetésére nézve.
2. Kísérje megkülönböztetett figyelemmel a cianidos bányászati tevékenységnek az Európai Bizottság részéről esedékes felülvizsgálatát, és lehetőleg érje el a technológia betiltását.
3. Fokozza diplomáciai erőfeszítéseit a 2003-as helsinki jegyzőkönyv a tagországok részéről történő megerősítése érdekében, hogy a határokon átlépő vízfolyások és tavak védelméről szóló tervezet az Európai Bizottság elé kerülhessen, és az államok ezzel kapcsolatos felelőssége, valamint kártérítési kötelezettsége a szomszédos országok területére is kiterjedő károk vonatkozásában az abban foglaltaknak megfelelő szabályozást nyerjen.

Környezetünk védelme az emberi élet minőségének védelmét jelenti – ez a felismerés azonban csak a kormányzat példamutató intézkedései nyomán verhet gyökeret a közgondolkodásban. A Duna és vízgyűjtőterületének jövőjét érintő, küszöbön álló döntések alkalmat teremtenek ilyen intézkedésekre. A JNO állást foglalt a kormányzati szervek ezzel kapcsolatos tennivalóit illetően, úgy hazai, mint nemzetközi vonatkozásban. Állásfoglalásunkban arra törekedtünk, hogy a Duna Eurorégióval kapcsolatban szorgalmazott intézkedéseket összhangba hozzuk az ökológiai és társadalmi fenntarthatóság igényével.

Budapest, 2011. február 25.

dr. Fülöp Sándor
a jövő nemzedékek országgyűlési biztosa

---

¹ Az állampolgári jogok országgyűlési biztosáról szóló 1993. évi LIX. törvény (Obtv.) 27/B. § (3) bekezdés c) pontjának I. fordulata, valamint g) és h) pontjai
² JNO-536/2010 számú állásfoglalás
³ Az Európai Parlament és a Tanács 2000/60/EK irányelve (2000. október 23.) a vízpolitika terén a közösségi fellépés kereteinek meghatározásáról
⁴ A konferencia összefoglalója elérhető a http://jno.hu/hu/?&menu=strat&doc=duna-konfererencia-20101020 honlapon
⁵ Némedi László, Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat
⁶ Tóth Balázs, Duna-Ipoly Nemzeti Park
⁷ Gruber Tamás, WWF
⁸ Rákóczi László, VITUKI
⁹ Bővebben lásd a http://biodiv.kvvm.hu/ honlapon
¹⁰ Lásd a http://www.eea.europa.eu/publications/eu-2010-biodiversity-baseline honlapot
¹¹ A Tanács 92/43/EGK irányelve (1992. május 21.) a természetes élőhelyek, valamint a vadon élő állatok és növények védelméről
¹² 10. §, 34. § (2) bek. c) pont és 73. § (7) bek.
¹³ A WWF ajánlásainak megfelelően
¹⁴ Ahogyan azokat a 2001. évi LXXXI. törvénnyel kihirdetett, a környezeti ügyekben az információhoz való hozzáférésről, a nyilvánosságnak a döntéshozatalban való részvételéről és az igazságszolgáltatáshoz való jog biztosításáról szóló Aarhusi Egyezmény 6-8. cikkei, illetőleg a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény (Kvtv.) 43. §-a meghatározzák.
¹⁵ Kvtv. 45. §.
¹⁶ Barsiné Pataki Etelka Duna Régió Stratégiai Kormánybiztos szerint egyszerűbb megoldás lenne, ha az OKT-n belül különítenének el egy ilyen állandó albizottságot. Török Katalin, az MTA Ökológiai és Botanikai Kutatóintézetének igazgatója szerint e tanács munkáját jelentősen megkönnyítené a biológiai sokféleség adataiból építkező elektronikus tudás- és kutatási infrastruktúra kialakítása, mely az európai LifeWatch hálózat részeként a Duna-medence élőhelyeire fókuszálna.
¹⁷ Action Plan to the European Union Strategy for the Danube Region, Comission Staff Working Document COM 2010 715 (az Európai Bizottság Akcióterve – nem azonos a Duna Régió Stratégia magyar programjával)
¹⁸ Az érintett Duna-Ipoly Nemzeti Park szakemberei szerint már napi 50-60 cm vízszintingadozás is komoly kárt okoz a Duna élővilágában, elsősorban azáltal, hogy a halak hajnalban, a sekély vízbe lerakott ikrája napközben szárazra kerül és tömegesen pusztul el.
¹⁹ Az 1996-os ún. AGN Egyezmény, kihirdetve a 151/2000 számú kormányrendelettel
²⁰ Fleischer Tamás, MTA Világgazdasági Kutatóintézet
²¹ Magyarország és Csehszlovákia 1977-ben kötött szerződést a Bős-Nagymarosi Vízlépcsőrendszer felépítéséről. Környezetvédelmi aggályok alapján Magyarország 1989 májusában leállította az építkezéseket Nagymarosnál. A szlovák fél ettől kezdve a létesítményrendszer egyoldalú befejezésén munkálkodott, és hiába mondta fel ezen az alapon 1992 májusában Magyarország az 1977-es szerződést, Csehszlovákia 1992. október 23-án jogellenesen a Duna vizének túlnyomó többségét a saját területén mesterségesen kialakított oldalcsatornába vezette. Az Európai Unió közvetítésével az ügy a hágai Nemzetközi Bíróság elé került, amely 1997. szeptember 25-én hozta meg ítéletét a bős-nagymarosi terv ügyében.
²² MTA Szigetközi Kutatócsoport: A Szigetközről és a Bős-Nagymarosi Vízlépcsőrendszerről, Budapest 2008
²³ Gerencsér Zsolt kutatási eredményekkel igazolta, hogy a Gönyű feletti szakaszon a főmeder kavicshordaléka gyorsabban erodálódik, mint a Duna többi magyarországi szakaszán, és ez a folyamat most is tart. A hordalék-utánpótlás biztosítása a szlovák felet terhelő kötelezettség.
²⁴ Ennek igen fontos, még mindig rendezetlen eleme a vízmegosztás. Az ítélet 140. pontja szerint Magyarországnak és Szlovákiának „kielégítő megoldást kell találniuk a Duna régi medrébe és a folyó mindkét oldalán levő mellékágakba bocsátandó vízmennyiséget illetően”.
²⁵ A tárgyalások röviddel az ítélet megszületését követően megkezdődtek, s 1998 februárjában a magyar szempontból meglehetősen kedvezőtlen Nemcsók-Bacó féle szerződéstervezethez vezettek, amelyet azonban a magyar kormány nem hagyott jóvá. A csalódott szlovák kormány 1998. szeptember 3-án ismételt keresettel fordult a hágai Nemzetközi Bírósághoz, kérve, hogy az állapítsa meg a magyar fél rosszhiszemű tárgyalási magatartását. Az eljárást a szlovákiai kormányváltást követően felfüggesztették és az eljárás jelenleg is függőben van. Az ítélet végrehajtásáról szóló kétoldalú tárgyalások ezt követően folytatódtak, de azóta sem vezettek eredményre.
²⁶ Az ítélet 155 (2) pontja szerint, „ha a felek másként nem állapodnak meg, közös üzemeltetési rendszert kell létrehozniuk”, ez a rendelkezés visszaállítja Magyarország ellenőrzési jogait a szlovákiai oldalon felépített létesítményeken, amely alapján méltányos és igazságos vízmegosztásra tarthatunk igényt.
²⁷ 1978. évi 17. törvényerejű rendelet a Magyar Népköztársaság és a Csehszlovák Szocialista Köztársaság között a Gabcikovo-Nagymarosi Vízlépcsőrendszer megvalósításáról és üzemeltetéséről Budapesten, 1977. évi szeptember hó 16. napján aláírt szerződés kihirdetéséről
²⁸ „A jelen ügy szempontjából ez azt jelenti, hogy a feleknek közösen újból tanulmányozniuk kell a bősi erőmű működésével kapcsolatos környezeti hatásokat.” – ítélet, 140. pont
²⁹ Erre a jogi lehetőségre az ítélet 56. pontja külön is felhívta a figyelmet: „Ezenkívül arról sem szabad megfeledkezni, hogy az 1977-es szerződés 14. cikke gondoskodott arról, hogy mindkét félnek lehetősége legyen a közös egyezményes tervben meghatározott mennyiségen felüli víz megszerzésére.”
³⁰ Az Egyezmény 2. cikkének 2. c pontja szerint
³¹ Egyezmény a Magyar Népköztársaság Kormánya és a Csehszlovák Szocialista. Köztársaság Kormánya között a határvizek vízgazdálkodási kérdéseinek szabályozásáról, kihirdette az 55/1978 (XII. 10.) MT rendelet, 3 Cikk, 2. pont.
³² Commission of the European Communities, Republic of Hungary, Slovak Republic, Working Group of Monitoring and Water Management of Experts for the Gabcikovo system of Locks, Report on Temporary Water Management regime, Bratislava, December 1, 1993
Az EK-Küldöttség kompromisszumos javaslata az volt korábban, hogy a Duna‑mederbe bocsátott vízmennyiség évszakos tényezők függvénye legyen, azaz november és február között, amikor a vegetáció nyugalmi állapotban van, a vízmegosztás legyen 50‑50%; a március és október közötti tenyészidőszakban 1200 m3/s‑ig 75%; 1200 m3/s és 2500 m3/s között 60%; 2500 m3/s‑on túl 50%. A javasolt minimum minden időben 600 m3/s. Ismerteti a Magyar Köztársaság Keresetlevele a hágai Nemzetközi Bíróságnak, I. kötet, 3.205. pont, Szlovákia, Magyarország és az Európai Közösségek találkozóján a Bős‑Nagymarosi Projektről folytatott megbeszélések hitelesített jegyzőkönyve, Brüsszel, 1993. január 19.
³³ Megállapodás a Magyar Köztársaság Kormánya és a Szlovák Köztársaság Kormánya között egyes ideiglenes műszaki intézkedésekről és vízhozamokról a Dunában és a Mosoni Dunában.
³⁴ ítélet, 140. pont.
³⁵ Dr. Székely László volt dunai kormánybiztos mutatott rá a jelen állásfoglalás tervezetére adott véleményében, hogy a bős-nagymarosi konfliktus történetében többször is előfordult, hogy a magyar félnek nem volt egyértelmű, tárgyalási jogokkal felruházott képviselője.
³⁶ A magyar és szlovák kormányképviselők és a hágai Nemzetközi Bíróság elnöke között 2009. január 26-án folytatott megbeszélések során.
³⁷ 26/1991. (IV.23.) OGY határozat a Bős-Nagymarosi Vízlépcsőrendszerrel kapcsolatos kormányzati feladatokról; továbbá 12/1992. (IV.4.) OGY határozat a Magyar Népköztársaság és a Csehszlovák Szocialista Köztársaság között a Bős-Nagymarosi Vízlépcsőrendszer megvalósításáról és üzemeltetéséről kötött 1977. évi szerződésről.
³⁸ A hatalmas mennyiségű és magas koncentrációjú szennyezőanyag kiömlése miatt a mért értékek többszörösen meghaladták az engedélyezett határértékeket: a maximumértékek a Szamoson több mint 300-szorosan, a Tisza felső szakaszán kb. 100-szorosan, a Tisza alsó szakaszán 20-30-szorosan haladták meg az „erősen szennyezett vízminőség” (V. osztály) határértékét: a Szamosban a bányaüzem közelében 2000. február 1-jén a maximum cianid koncentráció 19,4 mg/litervolt az engedélyezett 0,01 mg/liter helyett.(UNEP – OCHA Értékelő Kiküldetés: Cianid szennyezési baleset a romániai Nagybányán, 2000, 20.o.) A cianid-szennyezés az érintett folyókon súlyos ökológiai károkat okozott: a mérgezés levonulását nagymértékű halpusztulás kísérte (román, magyar és jugoszláv területeken egyaránt), a planktonikus élőlények nagy részének pusztulását eredményezte, valamint a szennyezőanyag jelentősen károsította a folyókban élő makroszkopikus gerinctelen együttest is. (Report of the Baia Mare Task Force, 2000, 3.2. pont) A káresemény nemcsak az élővilágban okozott felmérhetetlen károkat, hanem az emberi egészséget is veszélyeztette, ezért a szennyezés idején Magyarországon az érintett térségben megtiltották az ásott kutak és a parti szűrésű kutak használatát, továbbá a halászatot, illetőleg a halfogyasztást; a helyi lakosság ivóvízellátását pedig zacskós csomagolású víz szolgáltatásával és az artézi közkutak használatával kellett megoldani.
³⁹ A Task Force vezetését egy Európai Bizottság által kinevezett tisztviselő, Tom Garvey látta el, tagként pedig részt vett benne a magyar és a román kormány, az Európai Bizottság, a Nemzetközi Duna Védelmi Bizottság (ICPDR), az ENSZ Európai Gazdasági Bizottsága (UNECE) és a WWF egy-egy képviselője.
⁴⁰ Report of the Baia Mare Task Force, 2000
⁴¹ Memorandum of Understanding (Towards a River Basin Management Plan for the Tisza River supporting sustainable development of the region)
⁴² Ministerial Statement towards the development and implementation of a River Basin Management Plan for the Tisza River Basin supporting the sustainable development of the region, Adopted in Vienna on 16 February 2010
⁴³ Magyarország, Románia, Szerbia, Szlovákia, Ukrajna
⁴⁴ Council of Europe, Doc. 8760 revised
⁴⁵ A dokumentum megerősíti, hogy a kormányoknak érvényesíteniük kell a szennyező fizet elvét és csatlakozniuk kell a vonatkozó nemzetközi egyezményekhez, melyek közül a dokumentum kiemelten nevesíti az Európa Tanács környezeti károkért való polgárjogi felelősségről szóló luganói egyezményét.
⁴⁶ Az Európai Parlament és a Tanács 2003/105/EK irányelve (2003. december 16.) a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek veszélyeinek ellenőrzéséről szóló 96/82/EK tanácsi irányelv módosításáról
⁴⁷ Elfogadtak egy új, addig hiányzó közösségi jogszabályt a bányászati hulladékok kezeléséről és a felelősség irányelvének módosításáról (Az Európai Parlament és a Tanács 2006/21/EK irányelve /2006. március 15./ az ásványinyersanyag-kitermelő iparban keletkező hulladék kezeléséről és a 2004/35/EK irányelv módosításáról); valamint az IPPC irányelv alapján (az Európai Parlament és a Tanács 2008/1/EK irányelve /2008. január 15./ a környezetszennyezés integrált megelőzéséről és csökkentéséről) kidolgozták a bányászati tevékenységekre és meddőhányókra vonatkozó elérhető legjobb technológia referenciadokumentumot. (Management of Tailings and Waste-Rock in Mining Activities, BREF 2009, European Commission, Joint Research Centre, Institute for Prospective Technological Studies.)
⁴⁸ COM(2003) 263 Proposal for a Council Decision on the signature, on behalf of the European Community of the Protocol on civil liability and compensation for damage caused by the transboundary effects of industrial accidents on transboundary watercourses
⁴⁹ Withdrawal of commission proposals following screening for their general relevance, their impact on competitiveness and other aspects (2006/C 64/03)