„Mekkora legyen az állami újraelosztás mértéke?” című konferenciának adott otthont a Jövő Nemzedékek Országgyűlési Biztosának Irodája

Évek óta folyik a vita az állami újraelosztás optimális mértékéről. A legtöbbször azt hallhatjuk, hogy nálunk az állam a szükségesnél jóval tovább terjeszkedik nemcsak a kiadási, hanem a bevételi oldalon is. Vannak azonban, akik ezt vitatják, véleményük szerint az újraelosztás mértékét nem szabad csökkenteni, sőt olyan álláspont is megfogalmazódik, hogy az újraelosztás mértékét növelni kell! A Magyar Közgazdasági Társaság és a Levegő Munkacsoport által 2011. június 8-án az Országgyűlési Biztosok Hivatalában közösen szervezett „Mekkora legyen az állami újraelosztás mértéke?” című konferencia előadói és közel 50 fős közönsége e dilemmára kereste a választ.

Dr. Krómer István, irodánk tudományos munkatársa nyitóbeszédében elmondta, hogy az újraelosztásról szóló vitákban sokan hajlamosak figyelmen kívül hagyni a családok és kisebb közösségek szerepét, mivel ezek teljesítménye pénzben nem fejeződik ki; pedig nagyobbrészt itt „terem” az ember. Jól működő családi, közösségi háló esetén alacsonyabb állami költségszinten működtethető egy ország. Erős középosztállyal, alacsony szegénységi rátával jellemezhető társadalmak harmonikusabbak, mint a leszakadók tömegével jellemezhetők. Az elvonás-újraelosztás ügye értékelhetetlen a cserébe nyújtott állami szolgáltatások figyelembevétele nélkül. Sikeres, ám kulturális hátterüket és gazdaságfilozófiájukat illetően is lényegesen különböző országok léte is jelzi, hogy többféle megoldás lehetséges. A sikerességhez azonban elengedhetetlen a társadalmi-gazdasági-kulturális feltételek és az alkalmazott makropénzügyi megoldások koherenciája. Az alulfinanszírozás társadalmi feszültségekhez, indokoltnál magasabb szintű állami elvonás az érdekeltségi viszonyok sérüléséhez vezethet. Az egységes, stabil társadalom Európában többnyire összekapcsolódik a színvonalas, ámde nem olcsó állammal.

Nem könnyű a gazdasági szereplőket és az állampolgárokat meggyőzni, hogy jövedelmük jelentős részéről közcélokra lemondjanak. Ennek szükségességére sokszor csak az állami szolgáltatások hiánya vagy kritikusan alacsony minősége képes rádöbbenteni őket. A környezet- és természetvédelmi intézményhálózat alulfinanszírozása pl. a minimális megtakarításnál akár nagyságrenddel nagyobb természeti, egészségi károkat okozhat. Az állami újraelosztás azért is szükséges, mert a munkaerő újratermelését, az ehhez szükséges oktatási, egészségügyi rendszerek működtetését képtelenség a tőketulajdonosok előrelátó, józan belátására bízni. Még csekélyebb az esélye annak, hogy a tőke önként megfizesse a természeti erőforrások használatának valós költségeit; ez már az emberi létezés feltételeit veszélyeztető ökológiai romboláshoz vezetett. Napjaink pénzügyi válságát már középtávon sem lehet megoldani a mélyfolyamatokban meghúzódó erőforrásválság és ökológiai válság egyidejű megoldására való céltudatos törekvés nélkül.

A konferencia meghívójának megtekintéséhez kattintson ide.

Bővebben a szervezőkről: Magyar Közgazdasági Társaságról és a Levegő Munkacsoportról