Irodánk tudományos munkatársa „Tudjuk-e, mi az a fenntartható fejlődés?” címmel tartott előadást fenntarthatóságra nevelés témában szervezett szakmai fórumon

Az Országgyűlés Fenntartható Fejlődés Bizottsága (FFB) 2010 őszén úgy határozott, hogy kiemelten foglalkozik a környezeti nevelés ügyével, melynek érdekében létrehozta a Környezeti Nevelés Kerekasztal nevű munkaszervezetet.

A kerekasztal működésének beindítása céljából az FFB szakmai fórumot szervezett 2011. április 13-án „A fenntarthatóságra nevelés helyzete és jövője Magyarországon” címmel. Az eseményen közel 50 környezeti neveléssel foglalkozó szakember, pedagógus és civil szervezet képviselője vett részt.

A konferencián dr. Lányi András, irodánk tudományos munkatársa „Tudjuk-e, mi az a fenntartható fejlődés?” címmel tartott előadást. Fenntartható-e a fejlődés? De fejlődés-e, amit fenn akarunk tartani? S ha nem az, miért akarnánk fenntartani? A szakértő ezeknek a kérdések felvetésével kezdte előadását, majd rámutatott arra, hogy ha egy rendszer úgy növeli a teljesítményét, hogy közben feléli a forrásokat, az a rendszer összeomlásához vezet.

A szakértő szerint a fenntarthatóságnak az alábbi kilenc alapelve van a közoktatásban:

1. Helye van a tantervben
Nemcsak a természettudományi, hanem társadalomtudományi (az okok) és etikai (a célok) ismereteket is kíván.

2. Egymást kizáró dolgokat tanítunk
A felnőtt társadalom viselkedése cáfolja a környezettudatosságról szóló prédikációt: az iskolai menza, a zöldterületek beépítését célzó ingatlanspekulációk, a szülők életmódja, a reklámok és a neonfények, a visszaválthatatlan göngyöleg és a haszonállatok szenvedése leleplezik a környezeti nevelés képmutatását (pl. fogyasztás növekedésével és a fenntartható növekedéssel szemben áll a környezetvédelem).

3. Nincs értékmentes tudás!
“Megérteni” azt jelenti, hogy tudatosítjuk azokat az előzetes értékválasztásokat, melyekhez képest egy kijelentés igaznak minősül. Az értékválasztás viszont nem egyéni tetszés vagy hit kérdése, hanem racionálisan vitatható.

4. Specializáció: egyre kevesebb dologhoz értünk!
Ma a szakértelem töredékes tudás. Fenntarthatóság előfeltétele a különböző területek képviselői közötti párbeszéd képessége: ne lehessen “hasznos” vagy “ésszerű”, ami életellenes vagy embertelen.

5. A rossz nem lehet jó.
A pazarlás nem a jólét alapja, hanem kényszer, és mi nem a jólét érdekében hozunk áldozatokat, hanem a rendszer szolgálatában. A jó nem lehet rossz. Legalább a környezetvédők ne beszéljenek önkorlátozásról. Az életgazdagság védelme önvédelem és önkiteljesítés. Pl.: a magántulajdon védelmét senki se nevezi önkorlátozásnak. Vajon miért?

6. „Az emberek fogyasztani akarnak!”
Mert valójában nincs más választásuk. A destrukcióban való kielégülés (elfogyaszt, azaz megsemmisít) kárpótlás az értelmes munka, a tartalmas kapcsolatok, a biztonságos együttlét hiányáért, a jó minőségű fizikai környezetért.

7. A fenntarthatóságra nevelés – demokráciára nevelés
Öko-logikus választásra csak a saját sorsukról személyes felelősségük tudatában döntő közösségek képesek, ha valóban rendelkeznek az önrendelkezés elemi gazdasági és kulturális feltételeivel. A felelős részvételt nem helyettesíthetik személytelen közvetítő mechanizmusok (jog, pénz, adat, szavazat).

8. Lokalizáció
Csak arról tudunk helyesen dönteni, aminek ismerjük a helyét. A helyi tudás, a helyi tapasztalat, a helyi közösségek szerepe az ökológiai gondolkodásban.

9. A piacképesség követelménye a közoktatásban értelmetlen, káros.
Az oktatás a leglassabban változó társadalmi alrendszer, a piac a legváltozékonyabb. A ma piacképes tudás holnap már hasznavehetetlen. Csak a szilárd alapismeretek, az általános műveltség, a tanulóéveinkben elmélyített képzelőerő, alkotókedv, kíváncsiság kísér el egész életünkben.

Az eseményen a Nemzeti Erőforrás Minisztérium és a Vidékfejlesztési Minisztérium szakértője is elmondta a fenntarthatósági nevelésről kialakított álláspontját.