JÖVŐ NEMZEDÉKEK ORSZÁGGYŰLÉSI BIZTOSA
2009. március 29.
Károly,
Wales hercege és felesége Kamilla, Cornwall hercegnője
Közép-Európai útjuk során 4 napot Magyarországon töltöttek. A
látogatás során kiemelt figyelmet kaptak a környezetvédelemmel
és fenntartható fejlődéssel foglalkozó programok és
szervezetek. A hercegi pár programjának több hangsúlyos elemét
tették ki az ezen témákat érintő megbeszélések és előadások.
A Magyar Tudományos Akadémián valamint a szentendrei Közép-Európai
Környezetvédelmi Központban a herceg számos kutatóval folytatott
megbeszélést.
Sólyom
László, a Magyar Köztársaság elnöke március 17-én a
Sándor palotában díszvacsorán fogadta a hercegi párt.
Pohárköszöntőjében Károly herceg magyar
gyökereiről, és az éghajlatváltozásról is beszélt:
"Különleges kapcsolat fűz Magyarországhoz, hiszen
egy-harmincketted részben magam is büszkén magyarnak vallhatom
magam ük-ük-üknagyanyám, Rhédey grófnő révén"-
mondta a walesi herceg. Az
exkluzív vacsorára meghívást kaptak Fülöp Sándor, a jövő
nemzedékek országgyűlési biztosa és Zlinszky János a
hivatal Stratégiai és Tudományos Főosztályának vezetője is,
akiktől Károly herceg élénken érdeklődött a Jövő Nemzedékek
Országgyűlési Biztosának hivatala, jogköre és a működése
felől.
Március
18-án a királyi pár a szentendrei Közép-Európai
Környezetvédelmi Központban töltött pár órát; ezen a
rendezvényen Sólyom László köztársasági elnök mellett Szigeti
Bonifert Márta, a REC igazgatója üdvözölték őket. A
vendégek között volt Fülöp Sándor, a jövő nemzedékek
országgyűlési biztosa, Gregory John Dorey, az Egyesült Királyság
Magyarországra akkreditált nagykövete, Czakó Borbála,
Magyarország brit nagykövete, Zlinszky János, a Jövő
Nemzedékek Országgyűlési Biztosa Hivatalának Stratégiai és
Tudományos Főosztályának vezetője valamint Baranyai Gábor,
a hivatal Nemzetközi Főosztályának vezetője.
A szentendrei program a REC fennállásának 20. évfordulója alkalmából szervezett eseménysorozat része volt, amely során a királyi pár ifjú környezetvédelmi kutatókkal is találkozott, majd a program zárásaként egy fiatal magyar tölgyet (Quercus frainetto) ültetett el a REC arborétumában.
Károly
herceg természetesen megragadta az alkalmat, hogy saját,
környezetvédelemmel kapcsolatos elhivatott és igen korszerű
álláspontját ismertesse az érdeklődő hallgatósággal,
kiemelve, hogy mennyire fontosnak tartja a problémák gyökereinek
feltárását és kezelését a tüneti kezelésekkel szemben.
Hangsúlyozta, hogy véleménye szerint paradigma-váltásra van
szükség, elmozdulásra a jelenleg még uralkodó klasszikus
közgazdasági gondolkodástól egyéb, alternatív gazdasági
mutatók kidolgozása és bevezetése felé, amely nem GDP-ben méri
egy ország valódi gazdagságát. Elmondta, hogy több mint 25 évet
töltött azzal, hogy a vállalati szféra vezetőit próbálja –
eleddig nagyrészt eredménytelenül – meggyőzni eme váltás
szükséges voltáról, amellyel azonban a témával foglalkozó
tudósok és szakemberek teljes mértékben egyetértenek. További
információ: http://www.rec.org/new.php?id=387
A
hercegi pár még aznap a Magyar Tudományos Akadémián
folytatta programját egy gazdasági és tudományos fórumon, ahol
Pálinkás József MTA elnök társaságában több fiatal
magyar kutató előadását hallgatta meg. Pálinkás
József említést tett arról, hogy Európai Uniós elnöksége
alatt Magyarország a környezetvédelmet, ezen belül is a
vízminőség javítását, valamint a tudományos kutatások
támogatását tekinti majd kiemelt feladatának. Hozzátette, hogy a
Magyar Tudományos Akadémia fontosnak tartja kiemelkedő kutatóinak
itthon tartását, valamint külföldön dolgozó tehetségeinek
visszacsábítását, és erre Lendület
néven különleges programot hozott létre.
További információ: http://www.mta.hu/index.php?id=542&no_cache=1&backPid=542&tt_news=120883&cHash=17e9cdaf9c